Japánban súlyosbodik a koronavírus-járvány

A szigetországban március végéig viszonylag kevés fertőzöttet diagnosztizáltak, de az utóbbi napokban egyre több a beteg, emiatt sokan komolyabb intézkedéseket sürgettek. A japán miniszterelnök végül kedden rendkívüli állapotot hirdetett ki hét prefektúrában.

A Johns Hopkins Egyetem legfrissebb adatai szerint Japánban eddig 3906 koronavírusos beteget regisztráltak, 92 ember hunyt el a fertőzés következtében, a gyógyultak száma pedig 592. Csak Tokióban legalább 1000 Covid-19-beteg van, de a hivatalosan diagnosztizáltakon kívül még sokkal többen lehetnek.

Jövő július és augusztus között rendezik meg az idén nyárról elhalasztott tokiói nyári olimpiát. Részleteket itt olvashat.

Emiatt már tegnap arról írtak japán lapok, hogy a miniszterelnök, Abe Sinzo vészhelyzetet hirdethet ki ma. Végül ez be is következett, bár a kormányfő nem az egész országra kiterjedve rendelt el rendkívüli állapotot, hanem egyelőre 7 prefektúrában. A rendelet szerdán lép életbe, és május 6-ig lesz érvényben Tokióban, Csibában, Kanagavában, Szaitmában, Oszakában, Hjogóban és Fukuokában. A rendkívüli állapotra hivatkozva a kormányzók kijárási korlátozásokat vezethetnek be, és szabályozhatják az oktatási intézmények működését.

A japán fővárosban továbbra is nagy a tömeg. Fotó: Getty Images
A japán főváros utcáin továbbra is nagy a tömeg. Fotó: Getty Images

Nincs büntetés, ha megszegik a szabályokat

A helyi egészségügyi szakértők abban bíznak, hogy ez majd segít csökkenteni a lakosok közötti érintkezést. Bár a szabályok nem olyan szigorúak, mint a többi országban bevezetett hasonló intézkedések. A japán törvények ugyanis nem teszik lehetővé, hogy a tokiói kormány az európai államokban vagy Kínában látott óvintézkedésekhez hasonlókat léptessen életbe. Az állampolgárokat nem lehet büntetni a korlátozások megszegéséért, és a cégeket sem kényszeríthetik bezárásra.

18 rezidens orvos is megfertőződött

Az is jól mutatja, mennyire lazán kezelik a korlátozásokat az országban, hogy mint kedd délután hírül adták, 40 orvostanhallgató is részt vett Tokióban egy népes ivászaton március 26-án, minek következményeként tizennyolcan koronavírus-fertőzést kaptak. A leendő orvosok Japán egyik legtekintélyesebb egészségügyi intézményében, a Keio Egyetemi Kórházban dolgoznak. A kórház igazgatója "megbocsáthatatlan ostobaságnak" bélyegezte a történteket.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Tökmag vagy mandula: melyik az egészségesebb? – Az egyikben kétszer több a magnézium
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +6 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, de átmeneti vékonyodások, szakadozások főleg keleten, északkeleten lehetnek a felhőzetben. Elszórtan továbbra is előfordulhat csepergés, kis mennyiségű eső. Az északi, északkeleti szelet a Nyugat-Dunántúlon és északkeleten időnként élénk, erős lökések kísérik.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 4 és 8 fok között alakul, de a szélvédett, kevésbé felhős északkeleti tájakon pár fokkal hidegebb is lehet. A hét elején nem várható fronthatás, ebben a tekintetben kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!