Itt a tridémia, a fiatalokat veheti célba

Egyre gyakoribb a tridémia, ami három légúti betegség – a koronavírus, az influenza és az RSV – egyidejű terjedését jelöli.

Magyarországon jelenleg légzőszervibetegség-járvány van, aminek a túlnyomó részét, nagyjából háromnegyedét továbbra is a koronavírus okozza. A maradék egynegyedért különböző náthavírusok, valamint az influenza felel – mondta el az InfoRádiónak Rusvai Miklós. A víruskutató megjegyezte, bár a légzőszervi betegek száma folyamatosan nő, az arány az utóbbi négy hétben változatlan, tehát egyelőre nem beszélhetünk influenzajárványról.

TRIDÉMIA, NÁTHA, INFLUENZA, KORONAVÍRUS, cOVID19
a TRIDÉMIA A FIATALOKRA VESZÉLYESEBB. kÉPÜNK ILLUSZTRÁCIÓ. fOTÓ: gETTY iMAGES

A szakember szerint nem váltunk érzékenyebbé a légúti fertőzésekre, csupán mivel már nem kötelező a maszkviselés, a fertőzések könnyebben terjedhetnek. „Nyár óta kinyílt a világ, megszűnt minden óvintézkedés, és már nem is vagyunk olyan óvatosak, mint az elmúlt két és fél évben, ami óhatatlanul azzal jár, hogy a légzőszervi betegségek könnyebben terjednek” – fogalmazott.

Három fertőzöttből kettő fiatal

Rusvai Miklós arra is kitért, hogy jelenleg a fiatalok az érzékenyebb generáció, mert nem éltek meg annyi légzőszervi megbetegedést, mint az idősebbek, ezért kevésbé védettek a náthavírusok ellen. Ezt támasztja alá, hogy a fertőzöttek kétharmada a fiatalabb korosztályból kerül ki: egyik harmaduk 14 év alatti, másik harmaduk 14 és 35 év közötti.

A virológus emlékeztetett arra is, hogy míg az óriássejtes vírus ellen nincs, addig az influenza és a koronavírus ellen van védőoltás, bár egyelőre csak külön-külön vakcinában. Azonban ahogy arról már egy korábbi cikkünkben beszámoltunk, elindult az e két fertőzés elleni kombinált vakcina engedélyeztetése az Egyesült Államokban.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
5 megoldás a magas reggeli vércukorszintre – Így lenne érdemes kezdeni a napot
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +25 °C
Minimum: +13 °C

A változóan felhős időt követően hajnalban északnyugat felől szakadozottabb frontális felhőzet érkezik. A nappali csapadékgócok estére megszűnnek, de az időszak második felében az északi, északnyugati tájakon kialakulhat néhol kisebb eső, zápor. A légmozgás mindenhol mérséklődik, legyengül, sőt többfelé szélcsend várható.Késő estére 14 és 21 fok közé hűl a levegő.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 8 és 15 fok között alakul, ennél alacsonyabb értékek a hidegre hajlamos helyeken valószínűek. Hidegfronti hatás várható szerdán, amely az érzékenyeknél fejfájást, migrént okozhat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?