Immunológus: két oltással se menjünk ezekre a helyekre

Lisziewicz Julianna immunológus sorra vette a szombati nyitással elérhető váló helyeket, és elmondta, szerinte hová mehetünk biztonsággal és mit ajánlott továbbra is kerülni.

Mivel pénteken meghaladta a négymilliót a legalább egy dózissal beoltottak száma, így szombaton életbe léptek az új szabályok. Mutatjuk , mit tehetnek meg azok, akiknek van már védettségi igazolványuk.

Mindenkit szeretnék lebeszélni arról, hogy beüljön egy étterembe, mivel maszkban nem lehet enni, és elég egyetlen fertőzött a teremben, hogy elkapjuk - mondta Lisziewicz Julianna immunológus az ATV Egyenes beszéd című műsorában. Hangsúlyozta, egyetlen vakcina sem ad 100 százalékos védettséget, szerinte még két oltás után se üljünk be egy étterembe enni. Hasonlóképpen vélekedett a szakember a mozikról, színházakról is, előbbi kapcsán kiemelte, ha mindenki egyszerre kezd popcornt enni, megint csak elég egyetlen koronavírus -fertőzött ahhoz, hogy elkapjuk. Lisziewicz az edzőtermek látogatását is maszkban javasolja, ellenben az uszodákban bevezetett rendszer, mely szerint sávonként csak két úszó lehet a medencében, már biztonságos. A focimeccsekkel kapcsolatosan arról beszélt, ott és minden szabadtéri rendezvényen biztonságban lehetünk, de csak akkor, ha viseljük a maszkot.

A szakember szerint két oltás után sem biztonságos még étteremben enni. Fotó: Getty Images
A szakember szerint két oltás után sem biztonságos még étteremben enni. Fotó: Getty Images

"Csodálkoznék, ha nem lenne 4. hullám"

Az indiai járványhelyzet apropóján a mutánsokról is beszélt az immunológus, kiemelve, ha egy helyen milliók fertőződnek meg egyszerre, ott rengeteg lehetősége van a vírusnak a mutációra és a rekombinálásra is. Utóbbi azt jeleni, hogy két vírus kicseréli egymás között a genetikai állományát. "Így keletkezett a MERS -vírus is, ami sokkal fertőzőbb, mint a SARS" - jegyezte meg. Kiemelte, ilyen helyzetben sokkal nagyobb az esély arra, hogy olyan vírusvariáns jöjjön létre, melyre nem hatnak a vakcinák, ám azt elképzelhetőnek tartja, hogy a jövőben felbukkanó mutánsok ellen úgynevezett emlékeztető oltásokkal védekezhetünk majd.

Lisziewicz arra figyelmeztetett, az indiai mutáns nem fog ott maradni. "Nagyon csodálkoznék, ha nem jelentene 4. hullámot itthon is" - tette hozzá. Megjegyezte, mivel az a változat a brit variánsnál is agresszívabb, a beoltottak és a fiatalok is nagyobb veszélyben vannak. Ráadásul, mint mondta, a nagyobb fertőzőképesség nemcsak a közösségre, de az egyénre is veszélyes, mivel sokkal nagyobb vírusmennyiség halmozódhat fel benne, ami jobban megbetegíti. A jövőt tekintve az immunológus abban reménykedik, hogy bár nem ez volt az utolsó hullám, amit átéltünk, de talán a következők egyre kisebbek lesznek, ahogy egyre több ember szerez védettséget a koronavírus ellen a világon.

Nem véd a megfertőződéstől, ha a környezetünk be van oltva, de mi nem vettük fel valamelyik koronavírus elleni vakcinát - figyelmeztet Szlávik János. Hogy miket mondott még az infektológus, azt korábbi cikkünkre kattintva megtudhatja.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: -3 °C

A ködfoltok feloszlását követően nagyrészt gyengén vagy közepesen felhős idő valószínű, majd az esti, késő esti órákban észak felől szakadozott frontális felhőzet érkezik. Csapadéknak kicsi az esélye. Estig inkább csak északnyugaton és északkeleten élénkülhet meg kevés helyen a nyugati, északnyugati szél, azonban az érkező hidegfront mentén estétől már erős lökések is előfordulhatnak északnyugati, északi irányból.A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 3 és 6 fok között alakul. Késő estére -4 és +1 fok közé csökken a hőmérséklet. Időjárásunkat ezekben a napokban anticiklon alakítja. Számottevő fronthatás legközelebb vasárnap érvényesülhet, amikor észak felől egy hidegfront éri majd el várhatóan a térséget.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!