Hogyan befolyásolja egészségünket a testmagasságunk?

Amikor a testméretek és a betegségek kapcsolata kerül szóba, sokaknak azonnal az elhízás jut eszébe. Pedig a testmagasságnak is fontos szerepe van a különféle betegségekre való hajlam szempontjából.

Bár korábban már számos összefüggést kimutattak a testalkat és a különféle megbetegedésekre való hajlam között, a koronavírus-járvány miatt ez a témakör ismét az érdeklődés középpontjába került. Az elhízás és a keringési problémák, a diabétesz vagy a rák közötti összefüggés jól ismert. De a túlsúly fertőző betegségekre gyakorolt hatása már kevésbé. A Nápolyi Orvosi Egyetemen Gabriella Pugliese és munkatársai megállapították, hogy az elhízás – amelynek globális prevalenciája, vagyis előfordulási gyakorisága 13 százalékra emelkedett – kockázati tényező a fertőzésekre való hajlamot és a betegség súlyosabb lefolyását illetően. Az elhízással összefüggő fertőző betegségekre való fogékonyságról azt gondolják, hogy azt a veleszületett és az adaptív immunválaszok károsodása, valamint a D-vitamin-hiány magyarázza.

Számos együtt ható faktor közvetve elősegítheti a fertőző betegségek kialakulását és/vagy súlyosbodását, köztük a légzésmechanika károsodása, a bőr és a bőr alatti szövetek homeosztázisa, az elhízással összefüggő társbetegségek és a nem megfelelő antimikrobiális terápia - többek között ez is kiderül a  tanulmányból,  amelyet az International Journal of Obesity folyóirat közölt.

A testsúly, de a testmagasság is hatással van a betegségekre való hajlamra. Fotó: Getty Images

A túlsúly egész sor fertőzést valószínűsít

Az elhízottaknál nagyobb a bőrfertőzések előfordulási aránya, valószínűleg a bőr védelmi (barrier) funkcióinak megváltozása miatt. A túlsúly növeli a húgyúti fertőzések kockázatát és kiújulásuk esélyét, de az alsó és felső légúti fertőzések nagyobb előfordulási gyakoriságával is összefügg. Ezenkívül úgy tűnik, hogy az elhízott betegeknél fokozott a műtéti heg elfertőződésének kockázata is, amikor általános, ortopédiai, nőgyógyászati és bariátriai műtéteken esnek át.

 A kutatók szerint fontos felhívni a közvélemény figyelmét az elhízással összefüggő további kockázatokra, a tudományos közösség figyelmét pedig arra, hogy speciális klinikai protokollokat dolgozzanak ki az elhízott betegek számára. A nápolyi kutatás eredményeivel kapcsolatban ugyanakkor azt is érdemes megemlíteni, hogy az elhízással összefüggő, különböző fertőző betegségekre vonatkozó adatok meglehetősen korlátozottak, ezenkívül hiányoznak az elhízott betegek specifikus terápiás protokolljai, különösen az antibiotikum-terápiára vonatkozóan. 

Egy másik kutatás is hasonló eredményre jutott

Dennis Freuer és kollégái az augsburgi egyetemen erős bizonyítékot találtak az általános elhízás és a COVID-19 okozta megbetegedésre való hajlam között, illetve a betegség súlyosabb lefolyásának nagyobb valószínűségére. Ezért az elhízott embereket szerintük fokozottan veszélyeztetett csoportnak kell tekinteni. További kutatásokra van szükség az elhízás és a COVID-19 közötti összefüggés mechanizmusainak feltárására, mert az ok-okozati összefüggés és különösen a testzsír-eloszlás szerepe még mindig nem teljesen világos – írják a Metabolism című folyóiratban megjelent cikkükben .

Betegség és testmagasság

Egy újabb tanulmány szerzői a betegségek és a testmagasság közötti kapcsolat néhány fontos összefüggésére is rámutatottak. Sridharan Raghavan, az amerikai Rocky Mountain regionális orvosi központ munkatársa és kollégái szerint vizsgálati eredményeik – az ezeket összefoglaló  tanulmány a PLOS Genetics folyóiratban jelent meg – azt mutatják, hogy akár langaléta valaki, akár alacsony, a testmagasság növeli a különböző betegségek kockázatát.

A testmagasságot számos gyakori betegséggel hozták már összefüggésbe a szívproblémáktól a rákig. A tudósok azonban eddig nehezen tudták megállapítani, hogy az öröklötten magas vagy alacsony termet az, ami kockázatot jelent, vagy inkább az olyan magasságot befolyásoló tényezők , mint a táplálkozás és a társadalmi-gazdasági státusz. Sridharan Raghavan és kollégái ezeket a zavaró tényezőket igyekeztek kiküszöbölni, külön vizsgálva a különböző betegségek és a tényleges magasság, valamint a genetikai adatok alapján előre jelzett magasság közötti kapcsolatokat. A kutatócsoport a VA Million Veteran Program adatait használta fel, amelyek több mint 200 ezer fehér és több mint 50 ezer fekete felnőtt genetikai és egészségügyi információt tartalmazzák.

Az eredmények megerősítették, hogy a magas alkat összefügg a pitvarfibrilláció és a visszerek betegségeinek nagyobb kockázatával, valamint a szívkoszorúér-betegség, a magas vérnyomás és a magas koleszterinszint alacsonyabb kockázatával. A tanulmány új összefüggéseket tárt fel a nagyobb testmagasság és a perifériás neuropátia – amelyet a végtagok idegeinek károsodása okoz –, valamint a bőr- és csontfertőzések, például a láb- és lábszárfekélyek magasabb kockázata között.

A szexuális életünk számos dologtól függ, így például a partnerünktől vagy éppen a korábbi tapasztalatoktól. De a tudomány itt is talált néhány olyan tényezőt, amit nehéz befolyásolni: ilyen a testalkatunk .

A vizsgálatok összességében több mint ezer állapotra és tulajdonságra fókuszáltak, így ez az eddigi legnagyobb tanulmány a testmagasság és a betegségek kialakulásának összefüggéseiről. A kutatók bizonyítékot találtak arra, hogy a felnőttkori testmagasság több mint száz klinikai jellemzőt befolyásolhat, köztük számos olyan állapotot, amely rossz kimenetellel és életminőséggel jár.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Nagyrészt derült idő várható, foltokban pára, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Hazánk északkeleti felén késő estig, a Dunántúlon helyenként az éjszaka második felében élénkülhet meg olykor a keleti, északkeleti szél.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire -5 és +1 fok között alakul, de a hidegre hajlamos helyeken ennél néhány fokkal hidegebb, míg a magasabban fekvő helyeken, illetve a nagyvárosok belsejében kissé enyhébb lehet a reggel. Anticiklon határozza meg az orvosmeteorológiai helyzetet, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!