HPV: értelmetlenül halnak meg a nők

"Sajnos nem olyan nemzet vagyunk, amely elébe menne a betegségeknek" - mondta Dr. Szőnyi György szülész-nőgyógyász, akivel az egyik leggyakoribb szexuális úton terjedő vírusról, a HPV-ről, megelőzéséről és a fertőzés okozta veszélyekről beszélgettünk. Interjú.

A HPV-nek, azaz a humán papilloma vírusnak több mint 150 törzse ismert, és ezek mindegyike a hámszövettel borított szerveket támadja meg. Míg bizonyos törzsei jóindulatú elváltozásokat okoznak, például nemi szemölcsöt vagy kondilómát , addig a vírus agresszív törzsei hosszútávon akár "rákmegelőző" állapotot és rosszindulatú daganatokat is előidézhetnek.

A statisztikák szerint a világ lakosságának nagyjából 80 százaléka, azaz 5-ből 4 ember életében legalább egyszer megfertőződik valamelyik fajtával, ám az esetek nagy többségében a szervezet immunrendszere bármilyen beavatkozás nélkül legyőzi a vírust. Sokan nem is tudják meg soha, hogy fertőzöttek voltak.

A HPV vírus típusait daganatkeltő képességük alapján magas és alacsony kockázatú csoportokba sorolják. Korábbi cikkünkben részletesen számba vettük a rákkeltő HPV-típusokat, valamint azokat a tényezőket, amelyek szerepet játszanak a betegségek kialakulásában.

HáziPatika.com: A statisztikák szerint a HPV az egyik leggyakoribb szexuális úton terjedő vírus. Mi lehet ennek az oka?

Dr. Szőnyi György: Egy nagyon alattomos vírusról van szó, ami könnyen átadható a nemi szervek bőrfelületeinek érintkezésével és a fertőzés kialakulásához nem szükségszerű a behatolással járó közösülés. A vírus aztán relatíve gyorsan terjed úgy, hogy a szervezet nem is nagyon veszi észre. Azt azonban fontos tudni, hogy ha a szervezet találkozik ezzel a vírussal, az még nem feltétlenül jelenti azt, hogy betegség is kialakul hozzá. A vírusjelenlét nem egyenlő a betegséggel, ez egy vírushordozó állapot. Ha viszont a vírus hosszabb ideig jelen van a szervezetben, és a szervezet nem képes leküzdeni, nem képes elpusztítani, akkor a vírus irritáló hatása a hámsejtekben hámelváltozást okozhat, abból pedig egy "rákmegelőző" állapot vagy akár egy rákos hámelváltozás is kialakulhat.

HáziPatika.com: Sokan nincsenek is tisztában azzal, ha átestek egy HPV-fertőzésen. Nincsenek tipikus jelei?

Dr. Szőnyi György: Nagyon sok esetben semmiféle tünete nincsen, ezért van jelentősége például a nőknél a nőgyógyászati szűrővizsgálatoknak. Hiszen az érintett nem látja, nem érzi, ha akár a méhnyakon a hámsejtekben vagy a hüvely nyálkahártyáján valamiféle elváltozás van, de a szűrövizsgálatokon az orvos észleli ezeket.

HáziPatika.com: Milyen területeket érinthet az elváltozás? Milyen típusú daganatos megbetegedéseket okozhat?

Dr. Szőnyi György: Ha azt halljuk, hogy HPV, ma még szinte mindenkinek először a méhnyakrák jut az eszébe. Pedig mellette meg kell említeni, hogy egyéb női területeket is érinthet daganatos elváltozás, például a hüvelyt, a szeméremtestet, de a végbél tájékát is. És arról sem szabad megfeledkezni, hogy a férfiakat ugyanúgy érintheti.

Sokan nem is tudják meg soha, hogy fertőzöttek voltak.
Sokan nem is tudják meg soha, hogy fertőzöttek voltak

HáziPatika.com: A méhnyakrák világszerte a nőket fenyegető második leggyakoribb rosszindulatú daganat. Magyarországon milyen gyakran fordul elő?

Dr. Szőnyi György: Hazánkban évente körülbelül 1200 új méhnyakrákos esetet regisztrálnak, és sajnos közel 500 nő veszti életét e miatt a daganatos betegség miatt. 500 nő meghal egy olyan betegségben, ami teljesen megelőzhető lenne. Sajnos nem olyan nemzet vagyunk, amely elébe menne a betegségeknek, problémáknak, hanem inkább olyan, amely akkor kezd el kapkodni, mikor már baj van. Nincs megelőzőcentrikus gondolkodása a társadalomnak, ezért van az például, hogy a női lakosság nagyjából 20-30 százaléka jár el rendszeresen nőgyógyászati szűrővizsgálatokra, miközben legalább a 90 százaléknak el kellene. A lakosság átszűrtsége alacsony, éppen ezért sokszor sajnos már későn kerülnek orvoshoz.

HáziPatika.com: A szűrés mellett a HPV elleni védőoltás is a megelőzés kulcsa lehet. A magyarok beoltatják magukat?

Dr. Szőnyi György: Sajnos csak kevesen. Magyarországon egy év alatt a patikai forgalomban nagyjából 13 000 védőoltás fogy el, ami azt jelenti, hogy nagyságrendileg 4-5000 ember oltatja be magát. Ez borzasztóan kevés. Ahhoz, hogy egy védőoltás a lakosság szempontjából átütő siker legyen, legalább 70-80 százalékos átoltottság kellene. Az iskolás korosztályban viszont szerencsére jobb a helyzet. 2014 óta a 12. életévüket betöltött hetedik osztályos lányok ingyenesen igényelhetik a HPV elleni védőoltást, és szerencsére elég jó az iskolások körében a jelentkezési ráta. Ha úgy számoljuk, hogy a 12-13 éves korosztály nagyságrendileg 100 000 diákot jelent, akkor azt mondhatjuk, hogy a 70-80 százalékuk megkapja az oltást. De fontos lenne, hogy ne csak a fiatal lányok, hanem a fiúk és az idősebb nők és férfiak is beoltassák magukat.

HáziPatika.com: Mi az oltás működési mechanizmusa?

Dr. Szőnyi György: Akkor alakul ki betegség, amikor az immunrendszerünk nem ad elég erős immunválaszt a vírusra - a védőoltás ezt a hatást sokszorozza meg. A védőoltás hatására azok az ellenanyagok, aminek a szervezetben jelen kell lenni ahhoz, hogy a vírust el tudják pusztítani, az oltás következtében 60-80-szoros szintre emelkednek, ebből adódóan meg tudja előzni a vírus megtelepedését a szervezetben. Az oltás felvértezi az immunrendszert arra, hogy idejekorán ellen tudjon állni a betegségnek.

HáziPatika.com: Meddig hatásos az oltás? Kell ismételni?

Dr. Szőnyi György: Ha a rendes oltási sort megkapja az ember, - ami általánosságban három darab védőoltást jelent -, akkor a mai ismereteink szerint nem kell újraoltani, a védettség az életünk végéig kitart. Ennek az az oka, hogy az első után megemelkedik nagyjából 30-szorosára az ellenanyagszint, a második oltás után 50-60-szorosára, a harmadiktól pedig 60-80-szoros ellenanyagszint alakul ki. Ez pedig olyan magas, hogy az évek alatt csak minimálisan csökken, így életünk végéig kitart. Tehát, ha megkapja az ember, akkor a védelem biztosított.

HáziPatika.com: Kik a legveszélyeztetettebbek? Kiknek lenne igazán fontos az oltás?

Dr. Szőnyi György: A veszélyeztetettek köre a szexuális együttlétekhez, aktivitáshoz van kötve, ahhoz az életszakaszhoz, amikor még meglehetősen változatosak a partnerkapcsolatok. Magyarországon körülbelül 16 év körül kezdik el a fiatalok az aktív szexuális életet, és ez egészen a megállapodásig ki is tart. Tehát azt mondhatjuk, hogy ma a 16 és 35 év közötti korosztály az igazán veszélyeztetett. De a legjobb persze az lenne, ha időben, lehetőség szerint a szexuális aktivitást megelőző időszakban megkapnák a védőoltást.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Hasnyálmirigy-gyulladás: ez segít meggyógyulni magyar kutatók szerint – Mutatjuk, min kell változtatni
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Délnyugat felől összefüggő felhőtakaró érkezik, amely északkelet felé terjeszkedik, északkeleten ugyanakkor még a reggeli órákig is maradhatnak derült vagy gyengén felhős területek. Emellett az északnyugati, nyugati határvidéken is lehetnek kevésbé felhős körzetek, arrafelé párásság, foltokban köd képződhet. Elsősorban a déli és a középső országrészben helyenként valószínű kisebb eső, zápor, az Északi-középhegység térségében gyenge ónos eső sem kizárt. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.Késő este -5 és +6 fok között alakul a hőmérséklet, elsősorban a kevésbé felhős északkeleti országrészben, esetleg északnyugaton fagyhat.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet a kevésbé felhős északkeleti országrészben, illetve északnyugaton általában -5 és 0 fok között alakul, de az északkeleti fagyzugokban ennél több fokkal hidegebb is lehet, míg a borult részeken enyhébb idő várható, jellemzően 0 és +4 fok között alakul a minimum. Anticiklon alakítja időjárásunkat, fronthatás ma sem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Édeset, sósat vagy savanyút kívánsz? 6 kérdésből kiderül, mit üzen a tested A csoki, a chips vagy a savanyúság után sóvárogsz? Emögött nemcsak megszokás vagy stressz állhat, bizonyos esetekben tápanyaghiány, hormonális változások vagy életmódbeli tényezők is szerepet játszhatnak.
7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!