Hivatalosan is vége a német járványnak

A Robert Koch országos járványügyi intézet pénteken közzétett jelentése szerint új megbetegedések már nincsenek, a különleges kóli bélbaktérium okozta, véres hasmenéssel járó kór immár a múlté.

A hivatalos mérleg szerint a május elején kitört járvány 50 halálos áldozatot követelt Németországban. A járványügyi intézet összesen 4321 fertőzéses megbetegedést regisztrált. Közülük 852-t tett ki azoknak a száma, akik a legsúlyosabb tünetekkel, a súlyos vérszegénységgel és veseelégtelenséggel járó, úgynevezett hemolitikus urémiás szindrómával (HUS) küzdöttek. A jelentés megerősítette, hogy mintegy 100 beteg a jövőben dialízises kezelésre vagy veseátültetésre szorul.

Az utolsó megbetegedés július 4-én történt. Mindennek alapján Reinhard Burgert, az intézet igazgatója kijelentette: az elmúlt évtizedek legnagyobb, bakteriális fertőzés okozta járványa Németországban véget ért.

A kórokozó eredetét tekintve az illetékes egészségügyi hatóságok hosszú időn keresztül sötétben tapogatóztak. Az első hetekben mindenekelőtt az észak-németországi paradicsom, uborka és saláta fogyasztásától óvtak. Később az importált spanyolországi uborkára terelődött a gyanú, azonban kiderült, hogy megalapozatlanul. A különböző nyers zöldségek és az uborka után pedig a növényi csíra került a középpontba.

Az Európai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ a közelmúltban azt állította, hogy a járvány Egyiptomból behozott magokról indult. Eszerint az Egyiptomból 2009-ben és 2010-ben Európába is behozott görögszénamagok okozhatták a fertőzést. Egyértelmű bizonyíték azonban erre vonatkozóan sincs. Mindez megerősíti azokat a korábbi feltételezéseket, amelyek szerint a tényleges kórokozót - mint a múltban már annyiszor - ezúttal sem sikerül felderíteni.

A hatóságok szerint bebizonyosodott az is, hogy a fertőzés emberről emberre is terjedhet. A mostani járvány rendkívül súlyos volt, de nem a legsúlyosabb az EHEC nemzetközi történetében. Az 1996-os japán járvány például több megbetegedést követelt, a mostani baktérium egy ritka törzse, az O104:H4 jelű baktérium azonban minden korábbi "rokonánál" agresszívabbnak bizonyult. Ez magyarázta a fertőzés gyors ütemű terjedését, a súlyos tüneteket, valamint a halálos áldozatok magas számát is.

A járvány által legerősebben sújtott tartományok az önálló tartománynak számító Hamburg és Bréma, valamint Schleswig-Holstein és Alsó-Szászország voltak.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Nagyrészt derült idő várható, de a nyugati határ közelében előfordulhatnak felhősebb körzetek is. Foltokban pára, köd képződhet. Csapadék nem lesz. A Dunántúlon helyenként az éjszaka második felében élénkülhet meg olykor a keleti, északkeleti szél.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire -5 és +1 fok között alakul, de a hidegre hajlamos helyeken ennél néhány fokkal hidegebb, míg a magasabban fekvő helyeken, illetve a nagyvárosok belsejében kissé enyhébb lehet a reggel. Anticiklon határozza meg az orvosmeteorológiai helyzetet, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!