Hamarosan új oltási program indul

Mintegy 700-800 ezer adag, az új omikron variánsokra frissített Moderna oltóanyagot vásárolt az Orbán-kormány, az oltóanyag a közbeszerzési eljárás befejeződésével válik elérhetővé a lakosság számára – tudta meg a Népszava.

Pintér Sándor belügyminiszter már az Országgyűlés népjóléti bizottságának novemberi végi meghallgatásán is beszélt az új oltási programról. Akkor a testület alelnöke, Komáromi Zoltán kérdésére azt közölte: Moderna vakcinával frissíthetik a közeljövőben a lakosság védelmét, mivel annak az ár-érték aránya tűnik a legjobbnak, és a hatásossága is kiemelkedő – írja a Népszava.

Frissített vakcinát kaphat majd, aki beadatja az oltást. Fotó: Getty Images

Nekik ajánlják

A közeljövőben tehát az omikron variánsokra frissített Moderna vakcinával indulhat új oltási program. A vakcinát elsősorban azoknak ajánlják, akik a térítésmentes influenza-elleni oltásokra jogosultak. Magyarországon térítésmentes az influenza oltóanyag mások mellett a 60 éven felülieknek, a krónikus légzőszervi, szív- és érrendszeri, illetve anyagcserebetegségben, veleszületett vagy szerzett immunhiányban szenvedőknek. Szintén ingyen kérhetik a várandós vagy a gyermekvállalást tervező nők, a tartós ápolási, illetve egyéb gondozó intézményben élők. A védőoltás javasolt az egészségügyben, illetve a szociális intézményekben dolgozóknak is.

Akár öt éven belül elérhetőek lehetnek majd azok az oltóanyagok, amelyek sikeresen fel tudják venni a küzdelmet a rákkal, a szív- és érrendszeri problémákkal és az autoimmun betegségekkel. Több millió életet menthet meg egy sor új, úttörő jelentőségű vakcina, amely számos betegség, többek között különféle daganatok ellen is alkalmazható lesz – közölte Paul Burton, a koronavírus elleni vakcinájáról ismert Moderna vezető gyógyszerésze. Részletek

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Délelőtt a felhősebb tájakon szakadozik, csökken a felhőzet, ezt követően a több-kevesebb napsütés mellett a szétterülő gomolyfelhők következtében erősen felhős időszakokra is számíthatunk. Kevés helyen futó zápor esetleg előfordulhat. A Dunántúlon az északi szelet élénk, időszakosan erős széllökések is kísérhetik, a Dunától keletre azonban gyenge marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 21 fok között várható.Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!