Franciaországban is terjed a kólifertőzés

A németországi járványéhoz hasonló súlyos hasmenéses tünetekkel nyolc felnőtt betegedett meg a dél-franciaországi Bordeaux környékén. Közülük öt személyt ápoltak pénteken kórházban, s egynél már bebizonyosodott, hogy a kóli baktérium egyik válfaja, az EHEC bélbacilus okozta a betegséget - közölte a bordeaux-i kórház.

A francia egészségügyi hatóságok azt már megállapították, hogy a megbetegedéseknek nincsen köze a múlt héten Lille-ben történt kollektív ételmérgezésnek, amikor nyolc gyermek egy diszkontáruházban forgalmazott fagyasztott húspogácsától fertőződött meg a különleges kóli bélbaktériummal. A mostani fertőzés pontos okát és a baktérium eredetét még vizsgálják.

Három, súlyos állapotba került 41 és 65 év közötti nőt akut veseelégtelenséggel a bordeaux-i egyetemi kórház intenzív osztályán kezelnek, mindhárman dialízisre szorulnak. Két másik beteget, egy 35 éves férfit és egy 47 éves nőt a helyi katonai kórház belgyógyászatán ápolják antibiotikumokkal, az ő állapotuk folyamatosan javul. Az összes beteg Bordeaux vonzáskörzetében él, ketten Begles, a többiek pedig Talence településen, de a súlyos hasmenéses megbetegedésen kívül nincs köztük semmilyen kapcsolat, nem ismerik egymást.

Az öt kevésbé súlyos állapotban lévő beteget ellátó orvos, Patrick Gergoy a France 2 közszolgálati televízió híradójának elmondta: egyelőre még keresik a közös kapcsolatot a betegek között, s azt feltételezik, hogy a fertőzésnek élelmezéssel kapcsolatos eredete lehet. Ugyanakkor azt is vizsgálják, hogy a betegek esetleg fürödtek-e az elmúlt napokban a tengerben vagy pedig jártak-e ugyanazon a helyen. Az ivóvízellátó rendszert a járványügyi hatóságok már ellenőrizték, s a vizsgálatok során ott nem találták nyomát kólibaktériumnak.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Nagyrészt derült idő várható, de a nyugati határ közelében előfordulhatnak felhősebb körzetek is. Foltokban pára, köd képződhet. Csapadék nem lesz. A Dunántúlon helyenként az éjszaka második felében élénkülhet meg olykor a keleti, északkeleti szél.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire -5 és +1 fok között alakul, de a hidegre hajlamos helyeken ennél néhány fokkal hidegebb, míg a magasabban fekvő helyeken, illetve a nagyvárosok belsejében kissé enyhébb lehet a reggel. Anticiklon határozza meg az orvosmeteorológiai helyzetet, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!