Franciaországban is megjelent a kínai koronavírus

Franciaországban is megjelent a tüdőgyulladást okozó új koronavírus, péntek estére három beteget jelentettek.

Agnes Buzyn francia egészségügyi miniszter szerint az első esetet még csütörtök este Bordeaux-ban, a másodikat Párizs térségében jelentették. A miniszter elmondta, hogy a Bordeaux-ban kezelt 48 éves beteg nemrég Kínában járt, ahol a fertőzés gócpontjának számító Vuhanban is megfordult. A fertőzött 12 emberrel érintkezett. "Elkülönítettük, hogy ne érintkezhessen a külvilággal. Jól van" - tette hozzá a tárcavezető. A harmadik esetet is Bordeaux-ból jelentették, őt is elkülönítve kezelik.

Megvan, mi terjeszti az új vírust. Valószínűleg a kígyó az új koronavírus gazdaállata, nem pedig a denevér, ahogy korábban gondolták. A kígyó azon állatok egyike, amelyeket a közelmúltban bezárt vuhani tengeri élelmiszerpiacon árultak. Részletek itt .

A miniszter hangsúlyozta: azt javasolják a vírussal esetleg megfertőződöttek számára, hogy ne kórházba menjenek, terjesztve a betegséget, hanem a hatóságok által megadott információs telefonszámot hívják. Agnes Buzyn egyben bejelentette, hogy naponta sajtótájékoztatót fognak tartani az ügyben.

Párizsban eddig egy beteget kezelnek az új koronavírus okozta tüdőgyulladással. Képünk illusztráció. Fotó: iStock
Párizsban egy beteget kezelnek az új koronavírus okozta tüdőgyulladással. Képünk illusztráció. Fotó: iStock

Franciaország közben döntést hozott arról: autóbuszokkal segíti a fertőzés gócpontjának számító Vuhanban tartózkodó francia állampolgárokat, hogy távozhassanak onnan. Jean-Yves Le Drian külügyminiszter nyilatkozatában közölte: "Franciaország vuhani főkonzulátusa tájékoztatta a (francia) állampolgárokat arról, hogy a helyi hatóságokkal együttműködve autóbuszjáratokat bocsát rendelkezésükre, lehetővé téve ezzel, hogy ha akarják, házastársaikkal és gyermekeikkel együtt elhagyhassák a várost".

Péntekre már kilenc közép-kínai városban vezettek be közlekedési zárlatot az új koronavírus terjedésének megfékezésére, a járvány kiindulópontjának számító Hupej tartomány pedig a legmagasabb fokú közegészségügyi válsághelyzetet hirdette ki. A zárlat alá vont városok mindegyike a Vuhannak is helyet adó Hupej tartományban található, ahol a járvány decemberi kitörése óta a legtöbb fertőzöttet azonosították.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadás egyre inkább csak északkeleten fordulhat elő. Reggel, délelőtt átmenetileg kevesebb helyen eshet, majd a déli óráktól a keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A keleties irányú szelet helyenként élénk, a hegyekben erős lökések kísérhetik, majd északi, északkeleti irányba fordul az áramlás.A legmagasabb nappali hőmérséklet nagyrészt 6 és 12 fok között alakul, de a keleti naposabb részeken ennél néhány fokkal magasabb értéket is mérhetünk. Késő este 3, 9 fok valószínű. A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra