Eszközhiány nehezíti a koronavírus megfékezését

A gyógyászati eszközök hiánya akadályozza az új koronavírus-járvány elleni küzdelmet Hupej tartományban - közölte pekingi sajtótájékoztatóján kedden a kínai Nemzeti Egészségügyi Bizottság, miközben az Egészségügyi Világszervezet Pekingben tartózkodó vezetője szerint Kína képes kézben tartani a járvány terjedését.

Csiao Ja-huj, a bizottság helyettes vezetője kedden arról tájékoztatott, hogy a vírus által leginkább érintett, és a múlt hét vége óta lezárt Hupej tartományba mintegy hatezer fős orvosi személyzetet delegálnak az ország más részeiről - közülük harminc csapat, összesen több mint 4100 ember, már meg is érkezett, további 1800 ember pedig még kedd estig a helyszínre ér. Csiao azonban hozzátette: az eszközhiány - egyebek mellett a védőöltözetek kevés száma - miatt a segítségként odaküldött személyzetnek csupán egy részét tudták egyelőre bevonni a betegek ellátásába.

Már biztos, hogy közel a világjárvány Egyre több kutató állítja, hogy a tüdőgyulladást okozó új koronavírus terjedését nehéz lesz megfékezni. Ebben pedig több tényező - köztük az ember környezetre gyakorolt hatása - is szerepet játszik. Részletek itt .

Li Ko-csiang kínai miniszterelnök hétfőn Vuhanba látogatott, és felkereste a betegek ellátását biztosító kórházakat, meghagyva nekik, hogy minden fertőzött beteget vegyenek fel. A kínai miniszterelnök azt követően rendelte el ezt, hogy a városban sokan arra panaszkodtak, hogy a kórházak több, a vírus tüneteit mutató pácienst utasítottak el és küldtek haza kapacitáshiányra hivatkozva. A városban jelenleg két, összesen csaknem 2300 beteg ellátására alkalmas kórház felépítése zajlik.

Légzőmaszkokat gyártanak a Csiangszu kínai tartománybeli Nantungban. Fotó: MTI/AP/Chinatopix
Légzőmaszkokat gyártanak a Csiangszu kínai tartománybeli Nantungban. Fotó: MTI/AP/Chinatopix

Hszi Csin-ping kínai elnök kedden Pekingben találkozott az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatójával, és utána elmondta: a kormányzat számára elsődleges fontosságú az emberek biztonsága és egészsége, ezért nagyon komolyan veszi a járvány elleni küzdelmet. Említést tett arról is, hogy a Kínai Kommunista Párt vezetése, a Politbüro Állandó Bizottsága szombaton, a kínai holdújév első napján rendkívüli ülést tartott, ami - mutatott rá Hszi, - önmagában is jelzi, mennyire nagy jelentőséget tulajdonít a helyzetnek a Kínát irányító párt.

Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a WHO vezetője, aki kedden Vang Ji kínai külügyminiszterrel is találkozott, elégedetten nyilatkozott a Kínában alkalmazott óvintézkedésekről, és úgy fogalmazott: biztos abban, hogy Kína képes megfékezni a járvány terjedését. A WHO támogatja a kínai intézkedéseket, és szeretné elmélyíteni a távol-keleti országgal folytatott kommunikációt és együttműködést.

Kínában a fertőzöttek száma kedd estig elérte a 5974-et, míg a halálos áldozatok száma 132-re nőtt. A fertőzés ugyan a Tibeti Autonóm Területen kívül az ország összes területére elért, de az esetek túlnyomó többsége még mindig Hupej tartományra korlátozódik, ahol hétfő estig 2714 esetet tartottak nyilván, míg a második legsúlyosabban érintett dél-kínai Kuangtung tartományban mindössze 188 beteget diagnosztizáltak.

Az a korábbi elképzelés, miszerint a vírus nem fertőző a fiatalok és a gyerekek körében, cáfolatot nyert azt követően, hogy először a dél-kínai Kuanghszi tartományban diagnosztizáltak egy kétéves kislányt a fertőzéssel, majd Pekingben egy kilenc hónapos csecsemőnél is kimutatták a vírus jelenlétét. Az esetek alapján azonban továbbra is úgy tűnik, hogy a gyerekeknél a kór enyhébb tünetekkel jár.

Hupej tartomány nagy részét a múlt hét vége óta egyelőre tisztázatlan ideig lezárták annak érdekében, hogy megfékezzék a járvány terjedését, ám aggodalomra ad okot, hogy az első esetek jelentése és a tartomány székhelye, Vuhan lezárása között eltelt 24 napban a 11 milliós város lakosságának majdnem fele hagyta el a várost és utazott elsősorban a szomszédos tartományokba, illetve kisebb létszámban külföldre.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +2 °C

Délelőtt nagyrészt közepesen vagy erősen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra