Erre figyeljenek a külföldön élő magyarok, ha itthon oltatnak

Hiába kapta meg az oltás első dózisát az Angliában élő magyar férfi itthon, a védettségi igazolványa egyelőre nem érkezett meg, és úgy tűnik, ő pedig bürokratikus csapdába került.

Mutatjuk, min múlik, hogy megkapjuk-e időben a védettségi igazolványt. Részletek itt.

Semmi akadálya annak, hogy ha valaki külföldön él, és emiatt tajszáma inaktív , attól még megkapja az oltást, ha hazautazik és regisztrál. Egyáltalán nem biztos azonban, hogy az oltás mellé járó védettségi igazolványhoz is ilyen könnyű lesz hozzájutnia. A telex.hu egyik olvasójának kálváriáját látva legalábbis egy igen érdekes bürokratikus csapda rajzolódik ki. A cikkben csak Lajosnak (nem ez az igazi neve) hívott férfi Angliában él, ott fizet tb-t, de a koronavírus -járvány miatt hosszabb időre haza kellett jönnie. Ez pont akkor történt, amikor itthon is beindult az oltási program, melyben az inaktív tajszámúak is ugyanúgy részt vehetnek. Ezt hallva a férfi regisztrált az oltásra. Bár ez a lépés sikerült, a korábbi háziorvosánál valamiért mégsem jelent meg a listán.

A vakcinát megkapta, a védettségi igazolványt nem. Fotó: Getty Images
A vakcinát megkapta, a védettségi igazolványt nem. Fotó: Getty Images

Ezt orvosolandó, a szakember feltette a listára, majd nem sokkal később Lajos meg is kapta az oltás első dózisát. Csakhogy hiába várta az ezt igazoló plasztikkártya megérkezését, az még két hét után sem jött meg. Mint közismert a védettségi igazolvány igen fontos irattá lépett elő Magyarországon, hiszen sok mindent csak azzal tudunk csinálni, de arra is szolgálna, hogy a férfi igazolni tudja majd Angliába való visszatértekor, hogy védett.

A férfi két hét után nyomozni kezdett az igazolványa után:

  • Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térben (EESZT) nyomát se lelte, elektronikus levelére a cikk megjelenéséig nem válaszoltak, élő ügyintézőig telefonon nem jutott el.
  • A Magyarorszag.hu-n hasonlóan járt.
  • Az oltást intéző háziorvosa hiába próbálta felvenni a rendszerbe, az a tajszám inaktivitása miatt nem volt lehetséges.
  • Az oltóponton nem tudtak neki segíteni.
  • A 1818-as infóvonalon nem sikerült élő ügyintézővel beszélnie.

Közben kiderült, hogy az EU-s tb-kártyájával be tudta regisztrálni a háziorvos, de, hogy vajon a védettségi igazolványát megpróbálták-e postázni angliai címére és csak elkallódott a kézbesítéskor, vagy postára sem adták, nem derült ki.

"Kicsit ilyen róka fogta csuka, csuka fogta róka helyzet, amiből próbálok kijutni, de senki nem segít, kapok-e védettségi igazolványt valahonnan, és ha igen, milyen címre" - idézi a lap a férfit, aki akár a magyar tb-jét is kifizetné a plasztikkártyáért, csakhogy azt nem teheti, mert a rendszer szerint Angliában rendezve van a biztosítása. Hogy mi lesz a kálvária vége, egyelőre nem tudni. A férfi most abban bízik, talán az első oltás után kapott QR-kóddal ellátott papírja is jó lehet még valamikor, valamire.

Emberi jogi és anyagi következményekkel is járna, ha kötelezővé tennék a koronavírus-vakcina igénylését. Ha kíváncsi a részletekre, kattintson korábbi cikkünkre .

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi. Emellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor emellett észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 7 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!