Egymilliárd vakcinát exportálna még idén a Sinopharm

A Sinopharm egymilliárd adag védőoltást képes exportálni a második félévben.

A Kínai Nemzeti Gyógyszeripari Konszern ( Sinopharm ) több mint 1 milliárd adag koronavírus elleni védőoltást képes exportálni az idei év második félévében - közölte szerdán a cég elnöke, Liu Csing-csen. Hozzátette, ezt a szállítási szintet azután tudják tartani, hogy kielégítették a hazai keresletet. "Az éves kapacitásunk meghaladja az 5 milliárd adagot" - tette hozzá a Sinopharm elnöke, aki közölte: amennyiben szükségessé válik, a cég felkészül az esetleges harmadik adag vakcina gyártási kapacitásának megteremtésére.

Koronavírus: 17 millió nyugati vakcina jön még Kedden újabb utánpótlás érkezett Magyarországra a Pfizer- és a Janssen-féle koronavírus-vakcinákból. A legtöbb dózist eddig a német-amerikai gyártó szállította le, immár több mint 4,3 millió adagot. Kattintson a részletekért!

A GAVI Vakcinaszövetség közölte, hogy tárgyalásokat folytat a másik nagy kínai vakcinagyártóval, a Sinovac Biotechkel, hogy kibővítsék a védőoltások méltányos elosztására létrehozott Covax program kínálatát - jelentette be szerdán a GAVI szóvivője. Kína februárban ígéretet tett arra, hogy 10 millió adag védőoltást szállít a Covax részére.

9,6 milliárdból adományoznának vakcinákat a szegény országoknak

A GAVI elnöke, José Manuel Barroso szerdán Zürichben bejelentette, hogy közel 2,4 milliárd dollár gyűlt össze a szövetség és Japán által közösen szervezett virtuális adománygyűjtő csúcstalálkozón, amely révén 9,6 milliárd dollárra nőtt a Covax által a szegény országoknak szánt védőoltások vásárlására felhasználható összeg. Az adományok 1,8 milliárd adag vakcina beszerzését teszik lehetővé, amit 2021-ben és 2022 elején szállítanak, és ami 91 fejlődő ország közel 30 százalékának védelmét teszi lehetővé.

A vakcinagyártók egyre nagyobb kapacitással termelhetik az oltóanyagokat. Fotó: Getty Images
A vakcinagyártók egyre nagyobb kapacitással termelhetik az oltóanyagokat. Fotó: Getty Images

Az adományozó országok további 775 millió dollár folyósítását ígérték vakcinavásárlás céljára. Öt ország pedig több mint 54 millió adag vakcina adományozását jelentette be egyebek mellett a Covax keretében, így 132 adagra millióra nőtt az alacsony és közepes jövedelmű országok vakcinához segítésére adományozott vakcinakeret.

Norvégia 1 millió adag koronavírus elleni vakcinát adományoz a Covax keretében a fejlődő országoknak - jelentette be közleményében szerdán Dag-Inge Ulstein fejlesztésisegély-ügyi miniszter. Norvégia korábban AstraZeneca/Oxford és Pfizer/BioNTEch oltásokat szállított a Covax részére, így az Oslo által biztosított adagok száma most 1,7 millió adag. Erna Solberg miniszterelnök májusban közölte, hogy kormánya 5 millió adag vakcinával kíván reagálni a Covax keretében a világjárványra.

A Covax a múlt héten szólította fel a gazdag országokat további adagok adományozására, arra hivatkozva, hogy június végéig 190 millió adag vakcinára van szüksége. Adar Púnavalla, az Indiai Szérum Intézet (SII) gyógyszergyár vezetője május 18-án közölte, hogy reményei szerint cége az év végéig újraindíthatja a vakcinaszállítást. Szerdán már néhány hónapról beszélt, abban az esetben, ha Indiában javul a járványhelyzet.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.