Célegyenesben az új vakcina, milliók életét mentheti meg

Nagyon közel járnak ahhoz, hogy végre eltűnjön a Földről az emberekre végzetes fertőzés.

Sikeresen teljesítette az Egészségügyi Világszervezet (WHO) egyik utolsó engedélyezési fázisát az Oxfordi Egyetem új, malária elleni oltása – közölte a vakcinát fejlesztő Oxfordi Egyetem kutatócsoportja. Mint arról korábban beszámoltunk, a vakcina tesztelése 2019-ban indult, és tavaly májusban jöttek az első eredmények.

Az előzetes teszteket 5-17 hónapos Burkina Fasó-i gyerekekkel végezték, az után követéses vizsgálat pedig 77 százalékos, vagyis "magas szintű hatékonyságot" mutatott. Azóta nagyobb mintára, több fázisra és idősebb életkorra is kiterjesztették a tesztelést, jelenleg is négy afrikai ország majdnem ötezer gyereke vesz részt benne hároméves korig. Ennek részeredménye érett be mostanra, mert a WHO megállapította, hogy a vakcinajelölt átlagosan 75 százalékos hatékonyságot mutatott, amivel átment az engedélyezéshez szükséges következő fázisba.

malária, malária elleni oltás
Az új vakcinának köszönhetően Örökre eltűnhet a malária a Földről. Fotó: Getty Images

Az Oxfordi Egyetem kutatói az R21/Matrix-M™ nevű, malária elleni vakcinajelölt 2b fázisú vizsgálatának eredményeit ismertették. Ez a vegyület már korábban is nagyfokú hatékonyságot mutatott az emberek betegség elleni védelmében. A most lezáruló kutatási fázis szerint két év alatt érték el a 80 százalékos hatékonysági szintet a malária ellen elfogadott négydózisos, azaz emlékeztető oltásokat használó immunizálási rendszer segítségével. Ezek az eredmények nagyon jó hírek, mivel jó úton haladunk afelé, hogy életképes vakcinát kapjunk a szörnyű és gyakori betegség ellen. Annál is inkább, mert az eddigi leghatékonyabb maláriaellenes védőoltások afrikai gyerekekkel végzett tesztekben csak 55 százalékos hatékonyságot mutattak.

A malária tünetei

A maláriát egy parazita okozza, melyet szúnyogok terjesztenek. Noha gyógyítható, a WHO becslése szerint 2019-ben 229 millió megbetegedés és 409 ezer halálozás történt. A tünetek lázzal, fejfájással, hidegrázással kezdődnek, kezelés nélkül gyorsan súlyossá, akár halálossá is válhatnak. A parazitának négy különböző fajtája van, amelyek különböző súlyosságú betegséget okoznak. Gyógyszerekkel lehet védekezni ellenük, de olyan gyógyszert még nem sikerült kifejleszteni, amely százszázalékosan kizárja a fertőzés veszélyét.

Magyarországon nincs malária, csak külföldi útjaikon fertőződhetnek meg az utazók. Az orvosok nem is szoktak lázas betegségnél maláriára gyanakodni, ha nem tudják, hogy a páciens külföldön járt. Utazóknak sem árt tudni, hogy a betegség lappangási ideje erősen változó, lehet egy hét, de akár egy évvel az utazás után is kialakulhat a betegség.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

elhízás
Fogyasztószerek Magyarországon: ez az 5 gyógyszer érhető el ma az elhízás ellen – Mutatjuk, mit tudnak
rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
hasnyálmirigy
Ebből tudhatod, hogy a hasnyálmirigyed már nem sokáig bírja
szemproblémák
Apró pöttyöket vagy úszó szálakat látsz a szemed előtt? Ez állhat a háttérben
demencia
Ennél a vércsoportnál nagyobb a demencia rizikója
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: +3 °C

Nagyrészt erősen felhős vagy borult idő valószínű, délelőtt északnyugaton lehet napsütés, majd délután északkelet felől némileg vékonyodik a felhőzet. Elszórtan várható eső, zápor, jégdarazápor, a nyugati határnál az ég is megdörrenhet. Az északi, északkeleti szél többfelé élénk, a nap első felében a Nyugat-Dunántúlon, majd estétől néhol északkeleten erős lehet.A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 10 és 15 fok között valószínű, de a tartósan borult vagy csapadékos részeken ennél pár fokkal hűvösebb maradhat az idő. Késő estére 3 és 8 fok közé hűl le a levegő. Ma változékony, szeles idő várható záporokkal, miközben az orvosmeteorológiai helyzet viszonylag kedvező marad.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Narancs vagy paprika: melyikben van több C-vitamin? – Tedd próbára tudásod kvízünkben! Közismert, hogy naponta legalább ötször kellene zöldséget-gyümölcsöt fogyasztanunk. Azt is tudod azonban, hogy milyen tápanyagokat rejtenek növényi élelmiszereink? Kvízünk segítségével most tesztelheted a tudásod!
kvíz
A lenyelt rágógumi évekig a gyomorban marad: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Számos tévhit és félreértés kering a köztudatban az emberi test működéséről és egészségünk megőrzéséről. Te felismernéd a leggyakoribb mítoszokat? Tedd próbára tudásod alábbi kvízünkben!