Tesztelik a malária elleni oltást

Ghánában, Kenyában és Malawiban próbálják ki 2018-ban a világ első malária elleni oltását - jelentette be az Egészségügyi Világszervezet (WHO).

Az oltást a különösen nagy kockázatnak kitett térségekben ajánlják fel kisbabák és gyerekek beoltására. Az RTS'S vagy Mosquirix néven futó vakcinát a GlaxoSmithKline brit gyógyszergyár fejlesztette ki az Afrikában - főleg a gyerekek körében - sok halálos áldozatot szedő kór ellen.

Bár a malária világméretű népbetegségnek számít, Magyarországon alig ismert. A fertőzött térségbe utazó magyaroknak azonban tisztában kell lenni a betegség jelentőségével. Részletek itt.

A klinikai tesztek alapján részben hatékonynak bizonyult oltóanyagot négy dózisban kell beadni. Ez az első szabályszerűen elfogadott vakcina a moszkitók által terjesztett betegség ellen. A WHO első körben szeretné ellenőrizni, hogy a maláriának kitett területeken hatékony lesz-e az oltás. Az első eredményekből származó információk alapján döntenek majd az oltási program kiszélesítéséről. "Az eddigi maláriaellenes védekezésekkel kombinálva egy ilyen vakcina potenciálisan tízezrek életét mentheti meg Afrikában" - hangsúlyozta Matshidiso Moeti, a nemzetközi szervezet afrikai regionális igazgatója.

Három afrikai országban próbálják ki a világ első malária elleni védőoltását
Három afrikai országban próbálják ki a világ első malária elleni védőoltását

A malária évente 430 ezer halálesetet okoz , az áldozatok többnyire a Szahara alatti övezetben élő kisbabák és kisgyerekek. Az elmúlt 15 év globális erőfeszítéseinek köszönhetően 2000 és 2015 között 62 százalékkal csökkent a malária okozta halálozások száma. A WHO 2018-as oltási programja azt ellenőrzi, hogy a Mosquirix milyen védettséget nyújt a 17 hónap és öt év közötti gyerekek körében. Azt is kipróbálják, hogyan lehet kivitelezni a négy dózis beadását, és az oltóanyag milyen szerepet játszhat a malária okozta gyerekhalálozás visszaszorításában.

Ghánát, Kenyát és Malawit számos szempont miatt választották ki az oltóanyag hatékonyságának vizsgálatára: ezekben az országokban nagyon magas a maláriában megbetegedők aránya, de több sikeres maláriaellenes program is fut. Széles körben elterjedt továbbá a maláriahálók használata az ágyak fölött, és jól működő immunizációs programok is zajlanak. Az országok maguk döntik el, hogy mely régiójuk vesz majd részt a WHO oltási programjában, de valószínű, hogy a legnagyobb kockázatú területeken vetik be, mivel a szakemberek ott várják a legjelentősebb hatást.

A világszervezet tavaly novemberben jelentette be, hogy az RTS'S vakcina kipróbálását teljes egészében finanszírozza különböző egészségügyi programjaiból.

Egy híres áldozat Gondolta volna? Egyiptomi kutatók arra a következtetésre jutottak vizsgálataik során, hogy Tutanhamon fáraó halálához hozzájárult a malária is. Részletek itt.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.