Állítják, mégis a vuhani piacról szabadult el a világjárvány

Két új tanulmány azt állítja, hogy mégis a vuhani élelmiszerpiactól indult el az új koronavírus okozta világjárvány.

Koronavírus: átmeneti cukorbetegséget okozhat a fertőzés.

Tanulmányok szerint a vuhani élelmiszerpiactól indult el az új koronavírus okozta világjárvány. E tanulmányok egyikét sem igazolták még az idevágó tudományos protokoll szerint, mindazonáltal, ha bebizonyosodik állításuk, további bizonyítékot szolgáltatnak arra, hogy a vírus eredetére vonatkozó eredeti elmélet helyes - olvasható az IFLSciense-en, amely szemlézte a tanulmányokat.

Közel hatmillióan haltak meg koronavírus-fertőzésben a világon.
Közel hatmillióan haltak meg koronavírus-fertőzésben a világon. Fotó: Getty Images

Huszonkét intézmény, a többi között az oxfordi egyetem kutatása arra jutott, hogy a legkorábbi esetek a vuhani piac nyugati végének közelében csoportosultak. A vírus későbbi terjedése megfelel annak a mintázatnak, amely akkor lenne várható, ha az emberek először az ott eladott állatoktól kapták volna el a betegséget. Mindezt olyan helyszínek vizsgálatára alapozzák, ahol 156 olyan ember élt vagy dolgozott, akik 2019 decemberében elkapták az új koronavírust, majd 2020 elején nagyobb csoportok körülöttük hirtelen megfertőződtek, amikor a vírus elterjedt.

Még nincs perdöntő bizonyíték

A másik preprint tanulmány az első vírusvonalak, úgynevezett A és B genetikáját vizsgálta. Azt találták, hogy az A vonal korai fertőzöttjei a piac közelében éltek vagy tartózkodtak a vírus elterjedésekor. A B vonalat, amely messze a legtöbb kárt okozta a világjárványban, csak a Huanan-piaccal kapcsolatban álló emberek között találták meg, míg az A vonal közelebbi kapcsolatban áll a Rhinolophus denevérekben található vírusokkal. Ugyanakkor a SARS-CoV-2-t nem találták meg a piacról elvitt állatokban sem, ami a tudósok által keresett, közel egyértelmű bizonyítékot jelentene, hogy a piacon árult állatról (gazdatest) került át a vírus az emberre.

A lap megjegyzi, hogy egyelőre nincs perdöntő bizonyíték sem a laboratóriumi eredet, sem a piaci verzió mellett. Illetve az új koronavírus eredete annyira átpolitizálódott, hogy egyeseket semmilyen bizonyíték sem győzhet meg. Mások csak akkor fogadják el, ha egyértelműen megtalálják az állati gazdaszervezetet és azt az elődvírust, amelyből a SARS-CoV-2 kifejlődött. Ahogy azonban a virológusok többször figyelmeztettek, a betegség kitörésének állati gazdatestekre való visszavezetése általában lassú folyamat, és az, hogy még nem találtak gazdatestet, teljesen várható volt. Illetve, hogy további kutatások szükségesek, hogy el lehessen dönteni végérvényesen a kérdést.

Nagy változást hozott a járvány a munkaerőpiacon .

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos, száraz idő lesz kevés gomolyfelhővel, de főleg az ország északkeleti harmadában több lehet a felhő, arrafelé hózáporok kialakulására számíthatunk. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, elsősorban a Dunántúlon és északkeleten viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul.Késő estére -5 és +1 fok közé hűl le a levegő. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!