AIDS: a rettegés 35 éve

Az amerikai járványügyi központ (CDC) 1981. június 5-én jelentette be, hogy egy újfajta betegséget diagnosztizáltak több betegen, akik tüdőgyulladásban hunytak el Los Angeles-i kórházakban. Innen tudjuk pontosan nyomon követni az AIDS terjedését a világon.

Habár az AIDS miatti félelem sokat enyhült a kezdetek óta, amikor nem volt semmiféle védelem a szervezet immunrendszerét megtámadó HIV-vírus ellen, még mindig igen veszélyes betegségnek számít. A WHO adatai szerint 2014-ben 36,9 millió HIV-fertőzött élt a világon, s 1,2 millióan az AIDS következtében haltak meg. Abban az évben mintegy 150 millió ember esett át szűrésen.

Az első igazolt AIDS betegek korábban egészséges, 29 és 36 év közötti férfiak voltak, akiket 1980 októbere és 1981 májusa között kezeltek különböző Los Angeles-i kórházakban. Akkoriban még nem tudták, hogy a betegség hogyan terjed, s mi lehet a kórokozója. Az is csak később derült ki, hogy a homoszexualitás és a kábítószer használat miért kötötte össze a korai időszakban felfedezett áldozatokat, akik történetesen az USA nyugati partján éltek.

Hiába kiemelt kutatási téma világszerte, a HIV-vírus ellen még nem találtak gyógyszert, a már kialakult fertőzés nem szüntethető meg, csak a vírus szaporodása lassítható. Részletek!

A HVG írása szerint hazánkban 2014 szeptember végén a regisztrált HIV-fertőzöttek száma 209 volt, a bejelentett AIDS-betegek száma pedig 36. Mind a HIV-fertőzöttek (77 százalék), mind az AIDS-betegek (80 százalék), mind pedig az AIDS-ben elhunytak (91 százalék) túlnyomó többsége férfi volt, a korábbi évekhez hasonlóan. A HIV-fertőzöttek 57 százaléka homo- vagy biszexuális kapcsolatban, 10 százaléka heteroszexuális kapcsolatban, 0,4 százaléka pedig intravénás kábítószer használójaként fertőződött meg a központ adatai szerint.

Az EU területéről gyűjtött epidemiológiai adatok szerint a fertőzés átadásának módja az esetek 42 százalékában homoszexuális, 32 százalékában pedig heteroszexuális kapcsolat. Intravénás szerhasználat révén a fertőzöttek csupán öt százaléka fertőződött HIV-vel. 2013-ban az EU-tagállamokban több mint 4300 AIDS megbetegedést diagnosztizáltak, és hozzávetőlegesen ezren haltak meg a tünetegyüttes következtében.

Forrás: advocate.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
5 megoldás a magas reggeli vércukorszintre – Így lenne érdemes kezdeni a napot
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +24 °C
Minimum: +12 °C

Általában napos, gomolyfelhős időre számíthatunk. Az ország északkeleti, keleti harmadában erőteljesebb lesz a gomolyfelhő-képződés, és zápor, zivatar is előfordulhat. Az északi, északnyugati szél a Dunántúlon olykor megerősödik. A csúcshőmérséklet 22 és 27 fok között várható. Késő estére döntően 14 és 20 fok közé hűl le a levegő. Továbbra is hidegfronti hatás érvényesül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?