A szüzesség sem véd meg a nemi betegségektől

Ha egy fiatal nem tanulja meg, hogyan védekezzen szex közben, teljesen mindegy, tesz-e szüzességi fogadalmat - derül ki egy amerikai felmérésből, amelynek következtetései másutt is helytállóak lehetnek.

Évente ezer tinilányból 24 válik anyává az Egyesült Államokban, ami a nyugati világban a legnagyobb szám. Még a felelőtlen bulizásról hírhedt britek körében is csak 16 kamaszlány esik teherbe ezer közül (2014-es adat) – írja az Origo.hu .

Az amerikai 15-24 éves fiatalok teszik ki az ország népességének 27 százalékát, és mint szexuálisan talán legaktívabb csoport, közülük minden második fiatal meg is fertőződik valamilyen nemi betegséggel , így évente 10 millió új beteget regisztrálnak.

Pedig az amerikai járványügyi hivatal (Centers for Disease Control and Prevention, CDC) 16 pontból álló ajánlást dolgozott ki, amelynek a kríziskommunikáció és döntéshozatali képességek elsajátítása is része, hogy a diákok szexuális partnerükkel való kapcsolata kiegyensúlyozott, tiszteletteljes legyen. De az iskolák legfeljebb az óvszerhasználat mikéntjét tanítják meg a diákoknak.

Hiába az önmegtartóztatás, ha nem védekezik rendesen a pár

Egyes szervezetek és kampányok az önmegtartóztatást hirdetik. Ilyen például az 1993-ban indult True Love Waits (Az igaz szerelem képes várni), amelynek ma már tucatnyi országban több mint 2,5 millió követője van. Ők vállalják, hogy az esküvőig nem élnek nemi életet , és bal kezük gyűrűsujján viselt ezüstgyűrűvel mutatják ki, hogy szüzességi fogadalmat tettek.

A világban jó pár hely akad, ahol nem érdemes "egyéjszakás" kapcsolatokba bonyolódni. Bizonyos országokban kifejezetten magas ugyanis a nemi betegségekben szenvedők aránya. Részletek!

E mozgalmak kritizálói viszont azt hangsúlyozzák, hogy önmegtartóztatás alatt a tagok csak a szűzhártya érintetlenségének megőrzését értik, tehát minden más szexuális kapcsolatot megengedhetőnek tartanak.

Már egy 2005-ös felmérésből is az derült ki, hogy az erényességi esküt tett 18-24 év közötti fiatalok 88 százaléka kipróbálja a nemi életet a házasság előtt. Ennek fényében nem csoda, hogy körükben épp akkora volt a nemi betegségek (HPV, chlamydia, kankó, trichomonas) aránya, mint a fogadalmat nem tett fiatalok esetében.

A legújabb, 2016 áprilisában a Journal of Marriage and Family (Házasság és Család Folyóirat) szaklapban publikált vizsgálatnak az volt a célja, hogy megállapítsa, vajon a szüzességi fogadalom hatására csökkent-e a házasságon kívül született gyermekek, illetve a nemi betegségek száma a korábban megkérdezett fiatal nők körében.

Az elemzéshez egy több évtizedet átívelő körkérdéssorozat adatait összesítették új módszerekkel a massachusettsi Amherst Egyetem szociológusai Anthony Paik vezetésével. Az első felmérés során 1994-1995-ben kérdeztek ki közel 21 ezer, 7-12. osztályos diákot egészségi állapotukról, szerelmi életükről, és hogy tettek-e szüzességi fogadalmat. 2001-2002-ben az eredeti alanyok közül 15 ezret újból megkerestek, több mint háromezer lányon HPV-szűrést végeztek. Az ismételt megkeresések 2008-ig zajlottak.

Kiderült, hogy a fogadalmat tett, de azt megszegő fiatal nők körében ugyanannyi HPV-fertőzést diagnosztizáltak, mint a fogadalom nélkül élőknél: mindkét csoportban átlag 27 százalék volt a fertőzöttek aránya.

Forrás: origo.hu

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra