A rotavírus már egész évben lesben áll

A gyerekeket fenyegető egyik legveszélyesebb kórokozó a rotavírus, amely, úgy látszik, szezonális szerepéből kilépve már egész évben képes fertőzni és megbetegedést okozni.

Tévhit, hogy csak az influenzaszezonban nő meg a rotavírus-fertőzések száma - mondta az InfoRádiónak a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke. Póta György hangsúlyozta: az év bármely részében elfordulhat a főként csecsemőket veszélyeztető megbetegedés.

rotavírus
A rotavírus már nem tekinthető szezonális kórokozónak

A rotavírus járványosan terjedő, legerősebb tünetekkel - magas lázzal, hányással, hasmenéssel járó - vírusfertőzés. Súlyosságát egyrészt a veszélyeztetettek magas száma adja: egy rotajárványnak annyi fertőzöttje is lehet, mint egy influenzajárványnak. A másik veszélye a kiszáradás a nagyfokú folyadékvesztés miatt, amely olyan mértékű lehet, hogy kórházi kezelésre van szükség. A legveszélyeztetettebbek a csecsemők, akiknél a folyadékhiány élettani okokból hamar súlyos állapothoz vezethet, de veszélyes a rotavírus a kisgyerekekre, az idősekre, a keringési betegekre is.

Vércsoportunk is befolyásolhatja, hogy mennyire vagyunk kitéve a rotavírussal fertőződés kockázatának - valószínűsíti amerikai kutatók tanulmánya, amely a Nature tudományos magazinban jelent meg. Részletek!

A megelőzést a védőoltás jelenti: az oltóanyag csak hat hónapos korig adható, a gyerek később már nem kaphatja meg. Így hiába "megy végig" a vírus az egész családon, a felnőttek sem olthatóak be.

Forrás: InfoRádió.hu

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -2 °C

Az éjszaka képződő párásság, ködfoltok a délelőtt folyamán feloszlanak, és túlnyomóan derült lesz az ég. Az ország északkeleti felén lehet a déli, kora délutáni órákban átmeneti kisebb felhősödés. Csapadék nem várható. Az északkeleti szelet az Alföldön élénk, a Zemplén térségében olykor erős lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 13 fok között valószínű. Anticiklon határozza meg az orvosmeteorológiai helyzetet, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!