"5 százalék esélyem volt a felépülésre"

Egy 22 éves skót lány ázsiai nyaralása során fertőződött meg egy trópusi vírussal, amelynek következtében több hónapos kórházi kezelésre szorult, és csak kevesen múlt, hogy életben maradt.

Miközben az egész világ a koronavírus-járványra fókuszál, nem szabad elfelejtenünk, hogy sajnos léteznek olyan kórokozók, amelyek a SARS-CoV-2-nél is jóval súlyosabb veszélyt jelentenek. Mekala Osborne, egy 22 éves skót lány szervezetét például egy olyan trópusi erdei vírus támadta meg, amely nekrotizáló tüdőgyulladást okoz. Egyik nap még élvezte ázsiai körutazását, másnap már az életéért küzdött - gyógyulásának történetét pedig most a BBC mutatta be.

Meghalhatunk ételmérgezésben egy trópusi országban? Az egzotikus ételek, a nem megfelelő minőségű ivóvíz veszélyt jelenthetnek, de vajon kell-e aggódnunk az életünk miatt? Az infektológus válaszát itt olvashatja.

A korábban személyi edzőként dolgozó fiatal Kambodzsát fedezte fel tavaly szeptemberben, mikor magas láza lett és köhögni kezdett. Állapota olyan gyorsan romlott, hogy kórházba kellett vinni, ahol orvosai szerint 24 órán belül már élet-halál között lebegett. Megállapították, hogy vírusfertőzése van, és mindössze 5 százaléknyi esélyt jósoltak neki a túlélésre. Két hétre mesterséges kómába helyezték és egy szingapúri kórházba repítették, ahol megfelelő kezelésben tudták részesíteni.

Négy hónapig nem beszélhetett

A vírus nemcsak a tüdejét, hanem szinte a teljes szervezetét megtámadta. A betegség szövődményeként a kómából ébredés után nem érezte a végtagjait, és képtelen volt a mozgásra is. Ezenkívül a veséje és tüdője is felmondta a szolgálatot, ezért dialízisre és gépi lélegeztetésre is szüksége volt. Számtalan operációt végrehajtottak rajta, többek között légcsőmetszést, valamint a tüdeje egy részét is el kellett távolítani. "Ebben az volt a legrosszabb, hogy több mint négy hónapig nem beszélhettem egyáltalán. Pedig egyébként elég csacsogós vagyok" - mesélte Mekala.

Két hónappal később haza tudták szállítani Edingburgh-ba, ahol azóta is egy rehabilitációs intézményben lábadozik. Mint mondja, a gyógyulására negatív hatással volt az időközben kitört pandémia : ugyan a koronavírust szerencsére nem kapta el, de négy hónapon keresztül nem fogadhatott látogatót, még édesanyjával sem találkozhatott, amit nagyon nehezen élt meg.

289 nap után tudott először lábra állni - természetesen a rehabilitációs csapat és segédeszközök segítségével. És ugyan még hosszú út van előtte a teljes gyógyulásig, legnagyobb vágya, hogy újra képes legyen gyeplabdát játszani, ami a kedvenc sportja.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -2 °C

Általában derült vagy gyengén felhős, napos, száraz idő várható. Elsősorban a nyugati határszélen, valamint Borsodban és Szabolcsban, de időszakosan másutt is előfordulhatnak felhősebb körzetek, azonban csapadék ezeken a részeken sem lesz. Az északkeleti szelet napközben a Tiszántúlon élénk, a Zemplén térségében olykor erős lökések kísérhetik.A csúcsérték általában 8 és 12 fok között valószínű, az ukrán határ közelében már délelőtt beállhat a maximum. Késő estére -4, +4 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon határozza meg az orvosmeteorológiai helyzetet, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!