5 dolog, amit tudni kell az AIDS-ről

December 1. az AIDS Világnapja. Az AIDS, vagyis a szerzett immunhiányos tünetegyüttes, a rák mellett az egyik legveszedelmesebb betegség, mely már évszázadok óta szedi áldozatait világszerte.

A nemzetközi AIDS világnapot 1981 óta tartják, ekkortól jegyzik ugyanis önálló betegségként. A világnap célja, hogy évről évre felhívja a figyelmet a veszélyes vírusra és gyarapítsa az emberek ismereteit a témában.

Az AIDS a tudósok szerint Fekete-Afrikában alakult ki, mára azonban már nemzetközi méreteket öltött. Napjainkra 35,3 millió ember él HIV vírussal, és évente 2,7 millió ember fertőződik meg a világon . Magyarországon 1985 óta több mint 2330 megbetegedést regisztráltak és 2013 első negyedévében már 68 új beteget jegyeztek, tizennyolccal többet, mint az előző év ugyanezen időszakában.

A Durex legutóbbi Szexuális Jóléti Kutatásából kiderült, hogy a magyar nők 75%-a és a férfiak 71%-a saját bevallása szerint nem tud eleget a nemi úton terjedő betegségekről, így az AIDS-ről sem. "Ezért fontos, hogy ne tabuként kezeljük a szexuális úton terjedő megbetegedéseket , hanem beszéljünk róla, mi is ez a betegség, hogyan terjed és hogyan lehet megelőzni. A szexuális úton terjedő megbetegedések esetében pedig a legutóbbin van a legnagyobb hangsúly, ugyanis ezek nagy része óvszer használatával megelőzhető" - mondta Sipeki Vivien, a Durex márkamenedzsere.

5 tény, amit az AIDS-ről tudni kell

Az AIDS (Acquired Immune Deficiency Syndrome) egy szerzett immunhiányos tünetegyüttes, amit a HIV vírus okoz, mely az immunrendszer sejtjeit támadja és fokozottan építi le. A HIV vírussal való fertőzést követően a tünetek általában évekkel később jelentkeznek, de ez idő alatt a fertőzöttek továbbadhatják a vírust.

A HIV-fertőzés vér, ondó, előváladék, hüvelyváladék és anyatej útján terjed, elsősorban óvszer nélküli közösülés és fertőzött injekcióstű közös használata során. Ezen kívül a vírus átadható még fertőzött vérkészítmény révén, szülés vagy szoptatás során. Fertőzöttség esetén így nem csupán a direkt nyálkahártya-kontaktus, hanem a sérült bőrfelület is veszélyt jelenthet.

A közhiedelemmel ellentétben a szokásos társadalmi érintkezés nem jelent fertőződési kockázatot. Tehát a fertőzöttel vagy akár AIDS-beteggel együtt történő közlekedés, a vele való kézfogás, a közös evőeszköz-, fürdőszoba-, WC-használat, valamint a harapással nem járó gyengéd csók, a tüsszentés, köhögés, az uszoda, a vérszívó rovarok és az élelmiszerek önmagukban veszélytelenek. Csókolózás így például közvetlenül nem jelent veszélyt, azonban ha a szájüregben nyílt seb található az egészséges fél szájában, akkor fennállhat a fertőződés esélye.

A HIV vírus tünetmentes lappangási időszaka akár 3-8 év is lehet. A kifejlett HIV betegséget nevezzük AIDS stádiumnak, mely átlagos időtartama 6 hónaptól 2 évig terjedhet, és amelyet halál követ.

A megelőzés leghatékonyabb módja az óvszerhasználat. Az óvszer az egyetlen olyan szexuális védekező eszköz, mely védelmet nyújt a szexuális úton terjedő betegségek, így a HIV/AIDS ellen is.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vércukorszint
50 felett ezért emelkedhet meg a vércukorszint – Íme a lehetséges kiváltó okok
Egyetlen rossz szokás miatt veszíthetünk sok izmot 50 felett – Ezt tanácsolja a szakértő
demencia
Éjszakánként ennyit kell aludni, hogy csökkenjen a demencia kockázata – Se a kevesebb, se a több nem jó
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +0 °C
Minimum: +0 °C

A pára- és ködfoltok feloszlását követően az ország nyugati felén, kétharmadán napos idő várható, azonban nyugat felől főként magasszintű, délutántól, késő délutántól már vastagabb felhők is érkezhetnek. Keleten erősen felhős vagy borult lesz az ég, ahol kisebb eső, zápor is előfordulhat. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 12 és 18 fok között alakul.Késő estére nagyrészt 5 és 13 fok közé hűl le a levegő, de a kevésbé felhős hidegre hajlamos helyeken ennél már hűvösebb is lehet. Szombaton nem érvényesül fronthatás, kedvező lesz az orvosmeteorológia helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?
kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!