Prosztatarák: az áttétektől függ a gyógyulás

Az, hogy mennyi a túlélési esélye egy prosztatarákos betegnek, közvetlen összefüggésben állhat azzal, hogy pontosan mely egyéb szerveken, területeken képzett áttétet a daganat - állapították meg egy nemrég publikált tanulmány szerzői.

A prosztatarák az egyik leggyakrabban diagnosztizált daganatos betegség a férfiak körében, egyes felmérések szerint minden hetedik férfinél kialakul élete során a prosztata rosszindulatú elváltozása. A betegek túlélési aránya azonban jónak mondható, a diagnózist követő ötödik évet (melyet fontos fordulópontnak tartanak) majdnem mindegyikük megéri. Ez többek között annak köszönhető, hogy a prosztatadaganat viszonylag lassan növekszik.

A Journal of Clinical Oncology című szaklapban megjelent írás szerzői, Susan Halabi és kollégái szerint azonban a túlélési arány nagyban függ attól, hogy a daganat képzett-e áttéteket a szervezetben, pontosabban attól, hogy mely egyéb szerveket támadta meg.

A prosztatarák egyik fő veszélye abban rejlik, hogy sokáig tünetmentesen lappang a beteg szervezetében, amikor pedig fény derül rá, már kisebb a teljes gyógyulás esélye. Milyen tünetekre kell figyelnünk, hogyan zajlik a vizsgálat, milyen kezelések állnak rendelkezésre? Kattintson! Halabi és csapata összesen kilenc vizsgálat eredményeit hasonlította össze, melyekben 8736 férfi adatai szerepeltek. A betegek mindegyikének olyan prosztatarákja volt, melynél az áttétek is megjelentek már; minden beteget ugyanazzal a kemoterápiás gyógyszerrel kezelték. A férfiakat négy csoportba osztották, aszerint, hogy hol alakultak ki áttétek. Úgy találták, hogy 73 százaléknál a csontokon alakult ki az áttét, 8,6 százaléknál a máj, 9,1 százaléknál a tüdő, 6,4 százalékuknál pedig a nyirokcsomók voltak az érintettek.

A prosztatarák túlélési esélye az áttétektől függ

A túlélési arány is aszerint alakult, hogy hol képződtek az áttétek: azoknál, akiknek a nyirokcsomókon alakultak ki a daganatok, átlagosan 32 hónap volt ez az arány, míg a májon képződött áttéteknél csak 14 hónapos túlélésre lehetett számítani. A csontáttéteknél 21 hónap volt az átlagos túlélési arány, míg a tüdőnél 19.

„Ezek az eredmények segíthetik a szakembereket abban, hogy az előrehaladott prosztatarákos betegeknél hatékonyabb terápiák mellett döntsenek” – mondta dr. Halabi, de azt is hozzátette, hogy mindenképpen további kutatásokra van szükség ahhoz, hogy jobban megértsék, miért és hogyan képez áttéteket a különböző szerveknél a prosztatadaganat.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Tökmag vagy mandula: melyik az egészségesebb? – Az egyikben kétszer több a magnézium
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +4 °C

Döntően erősen felhős vagy borult lesz az ég, de az északkeleti, keleti tájakon vékonyabb, szakadozottabb lesz a felhőtakaró, a nap is kisüthet. Elszórtan várható akár ismétlődő jelleggel csepergés, kisebb eső, csupán kis mennyiség eshet. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, elsősorban a Nyugat-Dunántúlon, illetve északkeleten erős lökések.A hőmérséklet kora délután 6 és 14, késő este 4, 9 fok között valószínű. A hét elején nem várható fronthatás, ebben a tekintetben kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!