Étkezési szokásaink tehetnek a migrénről?

Egy tanulmány szerint bizonyos tápanyagok hiányoznak a rendszeresen erős fejfájásól, illetve migréntől szenvedők étrendjéből. Mutatjuk, min érdemes változtatni.

Az erős fejfájás, illetve a migrén általában olyan, mintha derült égből villámcsapásként érkezne, de szakemberek szerint van jó pár olyan tényező, amely kiválthatja vagy súlyosbíthatja a rohamokat. Egy tanulmány szerint étkezési szokásaink is ide sorolhatók.

Sokan szenvednek migréntől. Hátterében számos ok állhat, egyebek mellett étkezési szokásaink is. Fotó: Getty Images

Ezek hiányozhatnak az étrendből

A Nutritional Neuroscience című szaklapban megjelent tanulmány szerzői az 1999-2004 közötti National Health and Nutrition Examination Survey felmérésben részt vevő 8 953 alany adatait nézték át. Először azt összesítették, hogy a közel kilencezer résztvevőből 1838-an szenvedtek migréntől. A lehetséges változók figyelembevétele mellett, az adatokat elemezve – a prognosztikai tápláltsági index (PNI) segítségével – kapcsolatot kerestek az étrend és a súlyos fejfájás, valamint a migrén között. A tudósok arra jutottak, hogy az enyhe, valamint a közepes és súlyos alultápláltság összefüggött a gyakrabban tapasztalt, intenzívebb fejfájással.

Ezenkívül azt is megállapították, hogy a súlyos fejfájástól és migréntől szenvedők étrendjéből általában hiányoztak bizonyos vitaminok és tápanyagok, mint az élelmi rostok, a folsav, a riboflavin, a szelén, a kálium és a magnézium, valamint az A-, B6-, B12-, C- és K-vitamin. Másrészt több kávét és több, a csokoládéban is megtalálható teobromint fogyasztottak. A kutatócsoport végül arra a következtetésre jutott, hogy az étrend összefüggésbe hozható a migrén kockázatával és súlyosságával.

Min érdemes változtatni?

A szakemberek szerint sokat tehetünk az erős fejfájás vagy a migrén elkerüléséért, ha nap közben ügyelünk arra, hogy ne essen le a vércukorszintünk. Vagyis ne hagyjunk ki étkezéseket, ne várjunk túl sokat a következő étkezésre és ne hanyagoljunk teljesen egy tápanyagfélét sem (például a szénhidrátokat). Ha ugyanis leesik a vércukorszintünk, az is erős fejfájáshoz vezethet. Ezenkívül egyes vitaminok, főként a B-vitaminok és a magnézium hiánya is hozzájárulhat a súlyos migrénhez. Érdemes ezeknek a bevitelére, illetve pótlására is jobban figyelni.

Bizonyos étrendek, például a vegán, a vegetáriánus vagy a ketogén diéta szintén vitamin- és ásványianyag-hiányhoz vezethetnek, ha meggondolatlanul vágunk bele ezekbe. Érdemes dietetikussal konzultálni, aki segíthet egy olyan étrend kialakításában, amely hozzájárul egészségünk megőrzéséhez és a migrén kockázatának csökkentéséhez is. Ha pedig régóta küzdünk erős fejfájással, ne halogassuk az orvos felkeresését és a kivizsgálást, mert egyéb probléma is állhat a háttérben, amelynek kezelésével a migrén is megszüntethető.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
vércsoportok
Ez a legritkább vércsoport a világon – Nem véletlenül hívják aranyvérnek
halfogyasztás
Ez a legegészségtelenebb hal, mégis ezt veszik a legtöbben
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
női anatómia
Meglepően sok nő nem tudja, hány testnyílása van odalent
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +4 °C

Zavartanul napos, száraz időre számíthatunk. A délkeleti szelet elsősorban az Észak-Dunántúlon kísérhetik élénk, Sopron környékén olykor erős lökések.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 26 fok között várható, a nyugati országrészben lesz a legmelegebb.Késő estére 10 és 17 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon alakítja időjárásunkat, így fronthatásra nem kell számítani, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered a stressz testi jeleit? – Bőrtünetek is árulkodhatnak a túlhajszoltságról Alvászavar, kimerültség, ingerlékenység – sokszor észre sem vesszük, hogy mindezek hátterében a stressz áll. Vajon mennyit tudsz arról, hogyan hat a szervezetünkre a mindennapi feszültség? Teszteld magad kvízünkkel!
kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!