Vakvezető kutyák: hogyan segíthetnek?

A vakvezető kutyák olyan speciálisan kiképzett állatok, amelyek megkönnyíthetik a vakok és gyengénlátók mindennapjait, és segítségükre lehetnek abban, hogy minél önállóbban élhessék az életüket.

A vakvezető kutyák olyan állati segítők, akik speciális kiképzésüknek köszönhetően képesek biztonságosan elvezetni a gyengénlátót a céljához, hozzájárulhatnak a rehabilitációjához és ahhoz, hogy minél teljesebb, minél önállóbb életet éljen.

Így segíthet a vakvezető kutya

A vakvezető kutya elsősorban a mobilitásban segíti a gazdáját: segít neki biztonságosan eljutni egyik helyről a másikra. Azonban a vakvezető kutyának legalább annyira szüksége van a gazdájára, mint annak őrá: a kutya nem ismeri a célt, és mivel a színlátása különbözik az emberétől, a közlekedési jeleket sem tudja értelmezni. Úgy szokták fogalmazni: a gazda a navigátor, aki tudja, hogy hova és hogyan kellene eljutni, a vakvezető kutya pedig a pilóta, aki az út közben felbukkanó akadályokra figyel.

A vakság oka Lassú folyamat, melynek során a beteg egyre inkább úgy érzi, mintha egy vízfüggöny ereszkedne a szeme elé. Idősek ezrei szenvednek a szürke hályogtól, de minden életkorban előfordulhat - világszerte ez a vakság leggyakoribb oka. Olvasson tovább, kattintson! A vakvezető kutya segít elnavigálni egy forgalmas útszakaszon, megáll a járda szélén, segít kikerülni az akadályokat, és összességében segít eligazodni egy kevésbé ismert útvonalon. Azt azonban, hogy milyen buszra kell felszállni vagy hogy milyen jelzése van éppen a közlekedési lámpának, nem tudja megállapítani. Ehhez továbbra is egy másik, látó ember segítsége szükséges, azonban a vak vagy gyengénlátó jóval kevésbé van másokra utalva akkor, ha egy kutya is segíti őt.

A vakvezető kutya értéke pénzben nem mérhető, hiszen nemcsak hasznos segítőtársa a vak vagy gyengénlátónak, de barát is egyben. A terápiás állatok egészségre gyakorolt pozitív hatásairól számos tanulmány született már. Nemcsak az önbizalmat és a biztonságérzetet növeli, de segít beilleszkedni a közösségbe is, megnyugtat, csökkenti a vérnyomást, a szorongást, a depresszióra való hajlamot, a magány és az elszigeteltség érzését.

A segítő kutya több mozgásra "kényszeríti" a gazdáját, és ennek újabb pozitív egészségügyi hozadékai lehetnek. A segítő kutya gazdája bátrabb és nyitottabb lesz, szívesebben vesz részt új élményekben, hiszen tudja, a kutyája ott van mellette. A segítő kutya a szociális kapcsolatokon is javíthat, hiszen témát szolgáltathat egy beszélgetéshez is.

A vakvezető kutyák nagyon sokat segítenek

A vakvezető kutyák nagyon sokat segítenek

Vakvezető kutya nem minden vak-, illetve gyengénlátó számára alkalmas. Ugyanúgy, ahogy egy háziállat sem való mindenkinek, a vakvezető kutya hatalmas elkötelezettséget jelent. Nemcsak társként, sőt családtagként kell szeretni, de el kell fogadni azt is, hogy a kutyatartás nehézségekkel, felelősséggel, kényelmetlenségekkel jár.

A vakvezető kutyát a legtöbb igénylő ingyen vagy jelképes összegért cserébe kapja meg, de a kutya etetése, ápolása, orvosi ellátása, oltásai stb. mind a későbbi gazdát terhelik. A gazdának emellett meg kell tanulnia értelmeznie a kutya jelzéseit is, rá kell hangolódnia a kutyára. A kiképző feladata, hogy a kutya és a leendő gazdi személyiségét egyaránt megismerve összeállítsa azokat a párosokat, akik hosszú éveken keresztül hűséges társak, barátok lehetnek.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A párásság és a köd megszűnése, feloszlása után döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!