Szemünkből látható a krónikus fáradtság

A krónikus fáradtság szindróma legjellegzetesebb tünete a súlyos kimerültség, de hatással van az alvásra és a koncentrációra is, az érintettek pedig fényérzékenységről, szemviszketésről, szemfáradtságról is rendszeresen beszámolnak.

A krónikus fáradtság szindrómával diagnosztizált betegek gyakran a szemet, illetve a látást is érintő tünetekről számolnak be, például a fókuszálásra való képtelenség, a mozgó tárgyak követésének képtelensége, száraz szem, szemviszketés, fényérzékenység.

Kipirosodó, viszkető, irritált szemek, homályos látás - ezek a szemszárazság leggyakoribb tünetei. A jelenséget nem szabad figyelmen kívül hagyni, mert súlyos szövődményei lehetnek, de szerencsére könnyen tehetünk ellene! Kattintson! Mindezideáig azonban még nem jártak utána annak, milyen összefüggések lehetnek a szem egészsége és a krónikus fáradtság szindróma között. Dr. Clare Hutchinson és dr. Frank Proudluck, a University of Leicester kutatói szerint azonban ezeket a tüneteket (ha mellettük állandó fáradtság, kimerültség is jelentkezik), akár a krónikus fáradtság szindróma (chronic fatigue syndrome – CFS) diagnosztizálására is fel lehetne használni.

A hamarosan megkezdődő kutatásban 50 CFS-es beteggel, és 50 egészséges önkéntessel kívánnak foglalkozni. Vizsgálják, hogy milyen gyakran és milyen erősséggel jelentkezik a szemszárazság, miként reagál az alanyok pupillája a fényre, mennyire jól tudnak különböző távolságokra lévő tárgyakra fókuszálni. Emellett képalkotó eljárással ellenőrzik azt is, hogy a betegség hatására megváltozott-e a szem alakja vagy a retina. Az összegyűlt adatokat azután elemzik és összehasonlítják.

A krónikus fáradtság szindrómával diagnosztizált betegek gyakran a szemet is érintő tünetekről számolnak be

„A krónikus fáradtság szindróma súlyos betegség, amelyre sajnos nem igazán utalnak tünetek az állandó kimerültségen kívül” – mondta dr. Hutchinson. „Ennek az a következménye, hogy a betegeket nem mindig képesek diagnosztizálni, és ez csökkenti annak az esélyét is, hogy megfelelő kezelést kapjanak. Ezért a CFS-re jellemző tünetek megállapítása igen fontos.”

„A látással összefüggő problémák súlyos terhet rónak a betegekre, és komolyan befolyásolják az életminőségüket. Ha ezeket a tüneteket sikerülne diagnosztizálni és összekötni a CFS-sel, nemcsak jobban megérthetnénk a betegséget magát, de a gyógyítást hatékonyabbá tehetnénk, és így jobbá tehetnénk az érintettek életét is” – mondta dr. Dolores M. Conroy, a kutatást támogató Fight for Sight alapítvány kutatási igazgatója.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +12 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, keleten képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél csak az Észak-Alföld térségében élénkülhet meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Késő este általában 15, 23 fok várható. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.