Összecsúszó szemek

Kancsalságról akkor beszélünk, ha a szem nézővonalai nyugalmi helyzetben, távolra tekintéskor nem párhuzamosak.

A strabizmus kancsalságot jelent. Azt a szemet szoktuk kancsalnak nevezni, amelynek nézővonala nem a rögzített tárgyra irányul.

Amblyopiának a tompalátást nevezzük. Ez gyermekkorban, s csak akkor alakul ki, ha a két szemben keletkezett képek között jelentős differencia van, ezért az agy nem tudja azokat "összeolvasztani", együtt érzékelni. A zavaró képekről az agy egy idő után nem vesz tudomást, a zavaró képeket "küldő" szemet mintegy "letakarja". A szem látásélessége ezután rohamosan csökken. Ez egyaránt lehet a kancsalság oka és következménye. 5-6 éves koron túl az amblyopia megszüntetésére alig van reális lehetőség.

A kancsalság és tompalátóság gyógyítható, ha idejekorán felismerik és céltudatosan, folyamatosan kezelik. Segíteni csak 5-6 éves kor előtt, maximálisan szoros orvos-szülő kapcsolat mellett, folyamatos kezeléssel lehet.

Már Hyppokratesz is megfigyelte, hogy a kancsalság, vagy az arra való hajlam örökölhető. Az öröklésmenet tényezői azonban napjainkban sem ismertek. Tisztázatlan a kancsalság keletkezésének biztos oka, a klinikai képet számos külső körülmény képes megváltoztatni.

A kancsalság formái

Kísérő kancsalság Ide tartozik a gyermekkorban előforduló kancsalságok zöme. 2-4 éves kor között kezdődik. Okai sokfélék lehetnek.

Félszemes kancsalság esetén - amikor mindig az egyik és mindig ugyanaz a szem kancsal - a gyermekeknek csak a másik, a nem kancsal szemén alakul ki kifogástalan látás. A fixáló szem képe az éleslátás helyére esik, míg a kancsalító szemen ugyanez a kép más, az előbbivel nem identikus pontra kerül. Ennek folytán kettős látás áll elő, ami a tájékozódásban zűrzavart okoz. A gyermek nyűgös, sírós, botladozik, elesik. (Kettős látásról ritkán beszél!) Kezdetben fél szemével hunyorog, kompenzáló fejtartást vesz fel - fejét ferdén, elfordítva tartja, esetleg állát emeli -, végül úgy próbál magán segíteni, hogy a kancsalító szem képét elnyomja. A tartós képelnyomás a kancsal szem látásélességét hátrányosan befolyásolja (kialakul az amblyopia), és egy idő múlva arra is képtelenné válik, hogy a jó szem eltakarása után a fixálni kívánt tárgyra tekintsen. Váltakozó kancsalság esetén mindkét szem jól fixál, de nem egyidejűleg, s két szem felváltva kancsalít.

A kísérő kancsalság a vízszintes síkben a leggyakoribb. Lehet összetérő vagy széttérő. Előfordul azonban, hogy a két szem között magassági eltérés van. Ilyenkor a kancsalság lefelé vagy felfelé térő. Távolra a jó látásélességű szemek alkalmazkodás nélkül tekintenek és csak közelre veszik igénybe alkalmazkodási kapacitásukat. Bizonyos korrigálatlan látáshibák esetén az egyén alkalmazkodóképességét erősen igénybe véve távolra is élesen láthat. Az alkalmazkodás - reflexesen - a szemek összetérítésével is jár, ilyenkor a kancsalság kezdetben csak átmeneti (főleg fáradáskor "csúsznak össze" a szemek), majd állandósul. Ha a két szem közül csak az egyik gyenge látású, vagy mindkettő az, de valamelyik sokkal inkább, mint a másik, úgy a szem ideghártyáján eltérő nagyságú vagy élességű képek keletkeznek, ami a félszemes kancsalságnál leírt eredményre vezet.

Az amblyopia visszafejleszthető. A jó látású szem eltakarásával a tompa látású szemet munkára kényszerítjük, így látóélessége javulhat.

A kancsalság kezelése során alapvető cél a kétszemes együttlátás helyreállítása és a kozmetikai rekonstrukció, vagyis a párhuzamos vagy közel párhuzamos szemállás elérése. A kezelés során elengedhetetlen a megfelelő szemüveg előírásszerű, rendszeres viselése az amblyopia megszüntetése és szükség esetén a maradék kancsalsági szög műtéti megszüntetése.

Bénulásos kancsalság

Ahhoz, hogy a két szem harmonikusan együtt működjön, az szükséges, hogy mindkét szem azonos irányba tekintsen. Ezt a feladatot a külső szemizmok látják el. Szemenként 6-6 külső szemizom van, ezek állandó működésben, úgynevezett dinamikus egyensúlyban vannak, alvás közben is. Az egyenes előre tekintés - a nyugalmi szemállás - is a szemizmok bizonyos mértékű feszülésének, tónusának következménye. A szemek együttes mozgása, valamely irányba tekintése során az egy irányba ható izmok egyenlő mértékben húzódnak össze, a velük ellentétesen működők pedig egyenlő mértékben lazulnak el.

Ha egy vagy több szemizom működése bénulás következtében hirtelen felfüggesztődik, akkor a szem mozgása korlátozottá válik, abba az irányba nem tud elmozdulni, amerre a bénult izom vitte volna. Ekkor az ellentétesen ható izmok túlműködése tapasztalható. A kancsalság szöge ilyen esetben változó. Vezető tünet a hirtelen fellépő kettős látás. A képek távolsága egymástól - a bénult izom irányába tekintve - növekszik. A hibás térérzékelés miatt a beteg szédül, bizonytalanul mozog.

A bénulásos kancsalság lehet veleszületett, de többnyire szerzett betegség. Oka leggyakrabban koponyacsonttörés, agyvelő- vagy agyhártyagyulladás, vérzések, mérgezések, daganatok, érelmeszesedés, övsömör.

A kezelés első lépéseként a bénult izmú szemet ki kell kapcsolni (el kell takarni) és a beteget haladéktalanul orvoshoz kell kísérni. A szemizombénulás ritkán gyógyul teljesen, a kancsalság rendszerint maradandó, bár szöge csökkenhet. Bizonyos esetekben műtéti megoldásra is sor kerülhet. IX.évf./12.szám

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
vércsoportok
Ez a legritkább vércsoport a világon – Nem véletlenül hívják aranyvérnek
halfogyasztás
Ez a legegészségtelenebb hal, mégis ezt veszik a legtöbben
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
női anatómia
Meglepően sok nő nem tudja, hány testnyílása van odalent
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +6 °C

Zavartanul napos, száraz időre számíthatunk. A délkeleti szelet elsősorban az Észak-Dunántúlon kísérhetik élénk lökések.Késő estére 10 és 17 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon alakítja időjárásunkat, így fronthatásra nem kell számítani, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
„Menstruáció alatt nem lehet teherbe esni.” Igaz vagy hamis? – Teszteld magad kvízünkben! Bár a szexualitás az életünk egyik természetes része, a termékenységgel és a fogamzásgátlással kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Nézzük, te mennyire vagy képben ezekkel!
kvíz
Kvíz: felismered a stressz testi jeleit? – Bőrtünetek is árulkodhatnak a túlhajszoltságról Alvászavar, kimerültség, ingerlékenység – sokszor észre sem vesszük, hogy mindezek hátterében a stressz áll. Vajon mennyit tudsz arról, hogyan hat a szervezetünkre a mindennapi feszültség? Teszteld magad kvízünkkel!