Koponyába ültethető hallókészüléké a jövő

Európában egyedülálló hallásjavító-műtétet hajtottak végre kedden a Szegedi Tudományegyetem fül-orr-gégészeti és fej-nyaksebészeti klinikáján. Az új megoldás elsősorban azokon a pácienseken segíthet, akiknél nem váltak be a hagyományos hallókészülékek.

A műtétet egy 74 esztendős nőn elvégző szakember, Rovó László professzor elmondta, a kontinensen először ültettek be olyan, koponyacsontba ágyazott úszás vagy fürdés közben is.

A csontba ágyazott hallókészülékek olyan pácienseknél alkalmazhatók, akiknél a belsőfül ép, ám valamilyen okból a hangrezgések nem jutnak el oda. A beültetett eszköz a koponyacsonton keresztül továbbítja a belsőfülbe a mechanikus rezgéseket.

Az új berendezés része annak a fejlesztési folyamatnak, amelynek célja, hogy előbb utóbb valamennyi hallásjavító eszközt a bőr alá beültetve, rejtve lehessen használni.

Terman Tibor, az eszközt forgalmazó Amplifon Magyarország ügyvezető igazgatója elmondta, a mágneses dokkoló egységgel ellátott hallókészülék a jövő év elején kerül kereskedelmi forgalomba, de a világ néhány kiválasztott klinikáján már alkalmazzák.

A szakember szerint mivel nincs feltűnő külső nyoma a beavatkozásnak, az esztétikai szempontoknak köszönhetően a készülék használati értéke növekszik, és a páciensek kedvezőbben fogadják majd, mint a korábban alkalmazott megoldásokat. Magyarországon előreláthatólag évente 200-250 ember kaphat majd ilyen hallókészüléket. A beültetést a társadalombiztosítás finanszírozza.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

máj
Ebből tudhatod, ha a májad már nem sokáig bírja
magnézium szedése
A leggyakoribb hiba, amit sokan elkövetnek a magnézium használatakor
így hat a kávé a szívre
Ha így iszod a kávét, az a legrosszabb verzió
rákkeltő ételek
Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
étkezések ideje
6 étel, amelyet sokan rossz napszakban esznek – Ezért nagyon fontos az időzítés
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +2 °C
Minimum: -3 °C

Túlnyomóan borult lesz az ég, főként a déli tájakon néhol vékonyodhat, szakadozhat a felhőzet. Egyre kevesebb helyen valószínű hószállingózás, gyenge havazás. A légmozgás többnyire mérsékelt marad, kevés helyen élénkülhet meg a délies szél.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -5 és 0 fok között alakul, de az átmenetileg kevésbé felhős tájakon pár fokkal hidegebb is lehet. Fronthatás egyelőre nem érvényesül, így a frontérzékenyek szervezetét nem éri jelentős megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kakukkfű vagy borsikafű: melyik gyógynövényt látod a képen? Teszteld tudásodat! Tudod, milyen panaszokra jó a lándzsás útifű vagy a hársfavirág? Remek! De vajon képről is felismered ezeket a népszerű gyógynövényeket? Most kiderül!
kvíz
Te tudtad? 5 dolog, amit a legtöbben nem gondolnának az időjárási frontokról Az időjárási frontok valóban meg tudják viselni az ember szervezetét. Kvízünkből megtudhatod, hogyan hathatnak rád.