Cikázó fény, homály

A retina, más néven az ideghártya a szem legbelső burka. A szem lelkének is szokták nevezni, mert itt helyezkednek el azok az érzékelő sejtek, amelyek a látásinformációt az agyi látóközpont felé továbbítják.

A szemfenék vizsgálatakor számos betegség (főként az ereket érintő elváltozások) kóros jeleit is megfigyelhetjük. Ilyenkor lényegében az ideghártya és a benne futó erek állapotát rögzítjük, szükség esetén pupillatágításban.

A gyermekek szembetegségei alapvetően megegyeznek a felnőttekéivel, ám vannak olyan elváltozások, amelyek jellegzetesen fiatal korúaknál fordulnak elő. Ilyen például az úgynevezett retinoblasztóma, amely az ideghártya szintjéből kiinduló rosszindulatú daganat. Jellegzetesen általában 2-4 éves kor táján jelentkezik. Esetenként a pupilla sárgás reflexe hívhatja fel rá a figyelmet, vagy az érintett szemen jelentkező kancsalság. A teendő azonnali szemészeti vizsgálat, a megfelelő terápia elkezdésével.

Későn veszik észre

Az ideghártya - főként nagyfokú rövidlátóknál - leválhat a helyéről. Ilyenkor jellegzetes tünet a függönyszerűen megjelenő homály, melyet a látótérben észlelhető fényvillanás, fénycikázás előzhet meg. A betegség anatómiai lényege a felnőttekével azonos, és mindkét esetben műtéti megoldás jön szóba. Gyerekeknél a betegség fő problémája, hogy későn, gyakran véletlenszerűen, szűrővizsgálat alkalmával veszik észre. Fontos azoknak a gyerekeknek a szűrése, akiknél a családban volt már ideghártya-leválás vagy nagyobb fokú rövidlátás, illetve akik nem időben születtek.

A pigmentsejtes ideghártya-degeneráció öröklődő betegség, melynek lényege, hogy az ideghártya fényérzékeny sejtjei folyamatosan pusztulnak. A beteg kezdetben csak félhomályban lát rosszul, majd a látótere teljesen beszűkül, nehezen közlekedik, végül a látása teljesen megromlik.

Az öröklődő betegségnek tényleges oki terápiája nincs. Az időben történő felfedezése azért fontos, hogy a beteg a megfelelő életvitelét kialakíthassa.

Koraszülötteknél az éretlen ideghártya sokkal érzékenyebb a nem megfelelő oxigénellátásra, emiatt kóros érfejlődés indulhat meg, melynek következménye súlyosabb esetben az ideghártya leválása lehet. Ennek megelőzését szolgálja a koraszülöttek szűrővizsgálata, adott esetben lézerkezelése.

Fontos a megelőzés

A szemet érő tompa vagy áthatoló sérüléseknél sérülhet a retina, ilyenkor az egyéb tünetek mellett a látás csökkenése, elvesztése a jellegzetes tünet. Fontos hangsúlyozni, hogy az ideghártya sejtjei - az agysejtekhez hasonlóan - rendkívül érzékenyek az oxigénhiányra, tehát fontos a sérülés minél gyorsabb ellátása, ami lényegében műtéti beavatkozást jelent. A hangsúly a megelőzésen van: ne hagyjuk a kisgyermeket felügyelet nélkül játszani, a nagyobbak figyelmét hívjuk fel a várható veszélyekre, hogy a sérüléseket elkerülhessük! IX.évf./10.sz.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Délelőtt a felhősebb tájakon szakadozik, csökken a felhőzet, ezt követően a több-kevesebb napsütés mellett a szétterülő gomolyfelhők következtében erősen felhős időszakokra is számíthatunk. Kevés helyen futó zápor esetleg előfordulhat. A Dunántúlon az északi szelet élénk, időszakosan erős széllökések is kísérhetik, a Dunától keletre azonban gyenge marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 21 fok között várható.Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!