A kórkép felismerése és gyógyítása igen fontos népegészségügyi feladat, s mivel Magyarországon nincsenek kötelező szemészeti szűrővizsgálatok, felfedezésük sokszor a szülők, óvónők vagy tanítónők figyelmességén múlik. Tompalátáson azt az állapotot értjük, amikor a szem látásteljesítménye szemüveggel nem javítható. Az ilyen szem anatómiailag teljesen ép.
A tompalátás kialakulásának legfőbb oka a kancsalság, különös tekintettel az egyik szemen jelentkező be-, ritkán kifelé térő kancsalságra. (A másik gyakori ok a két szem közötti fénytörésbeli eltérés.)
Hogyan alakul ki a kancsal szem tompalátása? Rendesen a fixált tárgy képe mindkét szemben az éleslátás helyére vetül az ideghártyán, melyet agyunk egyetlen képként dolgoz fel. A kancsalító szemben a tárgy képe távolabbi területre kerül, ahol az ideghártya felépítése nem teszi lehetővé a tökéletes leképezést, ezért a keletkező kép homályos. Ezt a hibás képet aztán agyunk kikapcsolja, a szemorvosok úgy mondják, "elnyomja", s csak a másik szemben keletkező kép jut érvényre. Ha az egyik szemben életlen kép keletkezik fénytörési hiba miatt, míg a másikban zavartalan a leképezés, úgy a homályosabb kép nem tud összeolvadni a hibátlannal, és emiatt csak a jól látó szemet használja az illető, s a másik működőképessége fokozatosan csökken, tompalátó lesz. E két mechanizmust kancsaloknál igen sokszor együttesen figyelhetjük meg. Tapasztalatunk szerint a váltakozva kancsalító szeműeknél a nagyobb fénytörésű hibával rendelkező szemen alakul ki a tompalátás (orvosi nevén amblyopia). Máskor pont azért alakul ki a kancsal szemállás, mert az adott szem fénytörési- (szemüveghibája) olyan mértékű, hogy az abban keletkező zavaró homályos képet csak a szem kancsal állásának segítségével tudja kiiktatni.
Képfelfogó rendszerünk. A két szemben keletkező kép összeolvasztása és a térlátás kialakulása fejlődés eredménye, mely az első életévekben alakul ki. Ez a bonyolult folyamat 5-6 éves korra zajlik le, amiből következik, hogy a hibás rendszerbe eddig lehet a legjobb eredménnyel beleavatkozni. Minél idősebb korban fedezzük fel az amblyopiát, annál reménytelenebb a kezelése, s leszögezhetjük, hogy 18 éves kor után gyógyíthatatlan.
A tompalátás felderítésének legfontosabb eszköze a látásélesség meghatározása. A 100 %-os teljesítménytől kevesebbet nyújtó szemen először megmérjük a fénytörési hibát. Ha a szem elé helyezett helyesen meghatározott szemüveggel nem, vagy csak kismértékben javítható a szem teljesítménye, úgy tompalátás valószínűsíthető. Súlyos esetben a tompalátó szem teljesítménye 10-20%. Ezen kívül más megfigyelésekből is lehet következtetni a tompalátás tényére. Ezekre a jelekre főleg 3 éves kor alatt van szükségünk, mert a kisebb gyermekeknél még nem lehet a látásélességet számtanilag meghatározni. Ilyenkor tompalátásra utalhat, ha a csecsemő egyik szemét igen, míg a másikat nem engedi eltakarni tenyerünkkel. Ugyanis ha a tompalátó szeme marad szabadon, akkor az elé táruló homályos kép tiltakozást vált ki belőle. Azt is megfigyelhetjük szemtükörrel, hogy az éleslátás központját használja-e valaki. Ha a szemtükörrel egy céltáblát utánzó képet vetítünk az ideghártyára, kiderül, hogy képes-e az adott szem a legideálisabb területtel fixálni, azaz bele tud-e nézni az ábra közepén lévő pontba.
A tompalátás gyógyításának alapelve, hogy a jól látó szemet kikapcsoljuk, s a rosszabbik szemet újra "munkába állítjuk". Ezt a jobbik szem teljes eltakarásával, és/vagy a szembe juttatott kép tökéletesítésével, azaz szemüveghordással érjük el. A jobbik szemben keletkező kép elnyomására még egyéb módszerek is rendelkezésre állnak, de ezeket a tompalátás enyhébb eseteiben, vagy a kezelés vége felé alkalmazzuk. A leghatékonyabb és legbiztosabb módszer a jól látó szem letakarása, szigorú zárása. Ennek kivitelezéséhez manapság gyógyszertárban és látszerészüzletekben kapható tapaszok állnak rendelkezésre, melyeket naponta lehet cserélni. Igen fontos a kezelésben a szülő és az orvos igen szoros együttműködése. Természetes reakció egy gyerek részéről, hogy erősen tiltakozik a takarás ellen, hiszen elvettük tőle a jó látás élményét. Mi, szemorvosok azt várjuk el a szülőtől, hogy nagy fegyelemmel és következetesen teljesítse a takarási előírásokat. Legtöbbször arról van szó, hogy - kortól függően - 1, 2, 3 hónapon át általában folyamatosan, reggeltől estig, ritkábban 1-2 napos szünetekkel takarják el szemtakaró tapasszal a gyermek jól látó, ún. vezérszemét. Nagyobbaknál a szemet igénybevevő gyakorlatok (apró gyöngyök felfűzése, kisbetűs szövegek olvastatása) segítik a javulást. A takarás helyes kivitelezése esetén várható a látásélesség fokozatos javulása. Ez annál hamarabb következik be, minél fiatalabb a gyermek. (Kisebbeknél néhány hónap, nagyobbaknál 1-2 év is lehet a takarásra fordított idő.) Az iskoláskorban kiderülő tompalátás kezelése nemcsak az életkor miatt nehezebb, hanem számolni kell azzal, hogy az igen rosszul látó szemmel eleinte nehezen, vagy nem is megy a tanulás. Nehéz ilyenkor a szülők és a pedagógusok helyett dönteni, hogy mi a fontosabb: a tanulás, vagy a két szem tökéletes látásteljesítménye. Természetesen mi, szemorvosok ez utóbbira szavazunk, és egyetlen esetet sem szoktunk reménytelennek nyilvánítani, mert iskoláskorúaknál is vannak javult, sőt gyógyult eseteink. Tapasztalatunk szerint eredményesebb a kezelés, ha folytatja az iskolát a páciens, mert többet gyakoroltatja, erőlteti a gyermek a tompalátó szemét, mint ha megszakítja az iskolát. A közeli látásteljesítmény egyébként gyorsabban javul, mint a távoli, így az iskolai teljesítmény visszaesésével csak néhány napig vagy hétig számolhatunk. Azt szeretnénk elérni, hogy minden szülő gondoljon arra, hogy vajon jól lát-e a gyermeke, és hozza el őt szemészeti vizsgálatra legalább a gyermek 3 éves kora körül még akkor is, ha semmi eltérést, gyanús jelet nem észlel, mert a kancsalság, a fénytörési (szemüveg)hiba és a tompalátás csak szakszerű vizsgálattal állapítható meg. Különösen fontos a vizsgálat, ha a családban előfordul kancsalság vagy tompalátás, mert ezek az állapotok öröklődhetnek.
