Foltos ekcéma

A foltos ekcéma (eczema nummular) krónikus, általában viszkető kiütés, amelyet gyulladt, kerek, hólyagos, pörkös, hámló, elkülönülő foltok jellemeznek. A betegség az elnevezését az igen jellegzetes klinikai képről, az érmeszerű plakkokról kapta.

Tünetek

Klinikai jellemzője a krónikus, viszkető dermatitis, kerek hámló nedvező plakkokkal, elsősorban a végtagokon alakul ki, leginkább a lábakon fordul elő. A bőrelváltozásra a gyulladt, élénkvörös, hámló plakkok jellemzőek, melyeken gyakoriak a hólyagocskák, és a hámfosztott területeken sokszor megtelepszik a Staphylococcus aureus fertőzés. Kínzó viszketés kíséri. A kiváltó okok nem tisztázottak teljesen, a száraz bőrön baktérium allergének okozhatják. A foltos ekcéma rendszerint középkorú felnőtteken illetve idős embereken fordul elő, jellemzően a száraz bőrhöz társul, és télen szezonális gyakoriság figyelhető meg. A kiütés azonban minden érthető ok nélkül keletkezik, majd múlik el.

A kerek foltok göbcsékből és hólyagokból összefolyó, viszkető foltként kezdődnek, később nedvezővé válnak, végül pörk képződik rajtuk. Az elváltozások igen kiterjedtek lehetnek. A foltok gyakran feltűnőbbek a karok és a lábszárak feszítő felszínén, azonban a törzsön is megjelenhetnek.

Kezelés

Számos különböző kezelést alkalmaznak, de nincs olyan, amelyik minden esetben hatásos lenne. A kezelési lehetőségek a következők: belsőleg adott antibiotikumok, lokális kezelésként kortikoszteroid krémek és injekciók, más gyógyszerek és ultraibolya fénykezelés. A gennyes hólyagocskák heveny gyulladása enyhíthető borogatással, ami lehet tiszta csapvíz, kamilla vagy enyhe neomagnolos oldat. A bőr kiszáradását meg kell előzni, ezért a plakkok speciális kezelése mellett a bőr hidratálása, zsírozása ajánlott, és enyhe gyulladás-csökkentők is használatosak.

Megelőzés

A foltos ekcéma jellegzetesen kapcsolódik a száraz, vízhiányos bőrhöz. A száraz bőr gyakori, különösen a középkorúnál idősebb betegeken. Általában a hideg időjárás előhozza, sokszor pedig a túl gyakori fürdés van a háttérben. A fürdés - különösen, ha szappannal vagy habfürdővel történik - lemossa a bőrfelszíni zsírokat, lehetővé téve a bőr kiszáradását. A száraz bőr gyakran viszket, a vakarása és dörzsölése során keletkező apró hámsérülések viszont utat nyitnak a bakteriális fertőzéseknek. Ezért azok, akik az ekcémákra hajlamosak, jól teszik, ha ritkábban fürdenek, és nem használnak szappant, inkább olajat használnak a tisztálkodáshoz. A kenőcsök és krémek, mint például a közönséges vazelin, az ásványi olajok és az illatanyag-mentes testápolók segítik a bőr nedvességének megőrzését.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: +0 °C

Túlnyomóan derült lesz az ég, viszont a nyugati határvidéken felhősebb idő várható. Helyenként párássá válik a levegő, foltokban köd képződik. Csapadék nem lesz. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire -5 és 0 fok között alakul, de a fagyzugokban ennél pár fokkal hidegebb is lehet, ugyanakkor a vízpartokon, magasan fekvő helyeken, városokban kevéssel fagypont felett marad a hőmérséklet. Anticiklon határozza meg időjárásunkat és az orvosmeteorológiai helyzetet, így fronthatás nem érvényesül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!