Újabb nyomós érv, miért viseljünk maszkot

A COVID-19-járvány elleni védekezésben a vakcinák mellett fontos szerep jut a járványügyi szabályok és óvintézkedések betartásának. A maszkviselés ezek közül kulcsfontosságú, ahogy azt egy friss tanulmány eredményei is alátámasztják.

A koronavírus-járvány kitörése óta heves vita tárgya a maszkviselés: hol, mikor, milyen körülmények között ajánlott, vagy kötelező hordani. És ha hordjuk, melyik a legalkalmasabb, legkényelmesebb, legkörnyzetkímélőbb típus. Egyesek akkor is felteszik, ha nem kötelező, mert nagyobb biztonságban érzik magukat benne - vagy másokat szeretnének védeni -, és akadnak, akik kizárólag akkor szánják rá magukat, ha kötelező. De olyanok is vannak, akik fittyet hánynak a szabályokra, és igyekeznek elbliccelni a maszkviselést . Pedig nem kellene. Ezt egy új tanulmány eredményei is alátámasztják.

koronavírus-fertőzés sebészeti maszk
A maszkviseléssel magunkat és másokat is óvjuk. Fotó: Getty Images

Floridai kutatók megállapították, hogyha maszkot viselünk, annak típusától függően felére csökkenhet a levegőben szálló és terjedő kórokozók - mint például a koronavírus - által megtett távolság - idézi a tanulmány eredményeit a WebMD.

A legegyszerűbb maszk is jobb a semminél

Kareem Ahmed, a Közép-Floridai Egyetem gépész- és űrmérnöki tanszékének docense és munkatársai speciális műszerekkel mérték meg, hogy a beszéddel és köhögéssel - cseppek és aeroszolok formájában távozó - vírusrészecskék milyen távolságot tesznek meg és milyen irányba haladnak 14 ember között. A mérés körülményein folyamatosan változtattak: a kísérlet 23 és 31 év közötti résztvevői különböző típusú maszkokban és maszk nélkül is tesztelték a vírus terjedésének sajátosságait.

A koronavírus omikron variánsa elleni védekezéshez szakértők szerint már nem elég, ha zárt térben egyszerű textilmaszkot viselünk. De meddig hordhatunk egy FFP2-es maszkot, és honnan tudjuk, mikor jött el az idő, hogy eldobjuk azt?

Miből állt a kutatás?

Minden résztvevő mondott egy mondatot, és öt percig köhögést szimulált úgy, hogy arcát nem fedte maszk. A kísérletet textil-, és háromrétegű, eldobható sebészeti maszkban is megismételték. A kutatók azt találták, hogy a beszéd vagy köhögés közben kibocsátott levegő minden irányban négy lábnyira (körülbelül 120 cm-re) terjedt maszkviselés nélkül. Ez a távolság felére, azaz két lábnyira (körülbelül 60 cm-re) csökkent, amikor textilmaszkot, és körülbelül hat hüvelykre (15 cm-re) amikor az alanyok sebészeti maszkot viseltek.

A kutatók szerint az eredmények hozzájárulhatnak a fertőző betegségek levegőben történő terjedésének megértéséhez, és ahhoz, hogy hatékonyabb és gyorsabb válaszlépésekkel kezelhetők legyenek az olyan világjárványok, mint a COVID-19-járvány. (A tanulmány a Journal of Infectious Diseases című folyóiratban jelent meg, januárban.)

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.