Szakgyógyszerész: a patikában is beadathatnák az oltásokat

Valós egészségnyereséget és jobb oltási elérést biztosíthatna a lakosság számára, ha Magyarországon is megnyílna az út a patikában beadható védőoltások előtt – hívta fel a figyelmet Süle András klinikai szakgyógyszerész, a Kórházi Gyógyszerészek Európai Szervezetének elnöke.

A gyógyszertári vakcináció lehetősége – bár a szakma évek óta beszél róla – még új kezdeményezésnek számít Magyarországon – mutatott rá Süle egy, az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete (AIPM) által szervezett keddi budapesti háttérbeszélgetésen. Hozzátette, a koronavírus-járvány óta felgyorsultak ezek a folyamatok. A világjárvány óta egyre több olyan ország van, ahol közforgalmú gyógyszertárakban is lehet bizonyos oltásokat beadatni. Összesen 39 országban van lehetőség erre, ebből 15 európai uniós ország, valamint az Egyesült Királyság.

gyógyszertár, patika, gyógyszerész
Egyre több országban engedélyezik egyes oltások patikai beadatását. Fotó: Getty Images

A patikai oltásbeadás javíthatja az átoltottságot

A szakértő elmondása szerint több kutatás is azt mutatta, hogy a teljes populációban 31 százalékkal nőtt az átoltottság a patikai vakcináció lehetőségével. Kifejezetten az influenza elleni védőoltást nézve 24 százalékos volt az emelkedés. Hangsúlyozta, a patikai oltásoknál kizárólag a felnőtteknek adható nem kötelező vakcinák jöhetnek szóba, és csak azokban a gyógyszertárakban, ahol vállalják ennek személyi, tárgyi, infrastrukturális feltételeit.

Süle András rávilágított arra, hogy patika több van, mint háziorvosi vagy szakrendelő, így a lakossági hozzáférés is nőhetne, csökkenne a teher az alapellátó orvosokon és javulna a lakosság átoltottsága. Mindazonáltal a gyógyszertári vakcináció egy átfogó keretrendszer kialakítását igényli, amelynek széles szakmai és szakpolitikai konszenzuson kell alapulnia, enélkül nem szabad belevágni egy ilyen program kivitelezésébe. A szakember szerint egy észszerű képzési program kialakítása kell ahhoz, hogy bizonyos oltásokat gyógyszerészek is beadhassanak, valamint az, hogy az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térben (EESZT) rögzíthesse a patikus az oltásbeadás tényét.

A háziorvosok szerepe sem veszne el

Süle András úgy véli, a patikában beadatható oltásokkal kapcsolatos irányelv megalkotása után érdemes lenne indítani egy pilotprogramot. Így kontrollált körülmények között lehetne felmérni a lakossági reakciókat, az orvosok és a gyógyszerészek viszonyulását a programhoz. Továbbá érdemes olyan egyszerű oltásokkal kezdeni, amelyeknél nincs szükség a védettséghez második oltásra. A szakgyógyszerész kiemelte: a patikában is beadható oltások lehetősége nem helyettesíti, hanem kiegészíti az alapellátásban dolgozók munkáját.

Mészner Zsófia gyermekgyógyász, infektológus, a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet módszertani igazgatója hozzátette, a háziorvos "kapuőri" szerepe nem veszne el, hiszen a védőoltások indokoltságáról ő dönt és írja fel a páciensnek. Szalóki Katalin, az AIPM igazgatója azt mondta, véleményük szerint a patikai vakcináció lehetősége növeli a gyógyszerészek társadalmi és szakmai megbecsültségét, csökkenti az alapellátás terheit és egyszerűsíti a lakosság hozzáférését a védőoltásokhoz.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos idő várható kevés gomolyfelhővel, a Dunántúl egyes részein és az északkeleti harmadban felhős körzetek is előfordulhatnak. Csapadék a legtöbb helyen nem valószínű, de néhány hózápor kialakulását nem lehet kizárni. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, néhol viharos széllökések.Késő estére -5 és +1 fok közé hűl le a levegő. Tegnap este még hidegfronti hatás érvényesült, ez azonban mára enyhül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!