Így térjünk vissza a testmozgáshoz koronavírus-fertőzés után

Sokakat érintő és érdeklő kérdés, hogy a koronavírus-fertőzésből való gyógyulás után mikor kezdhetnek újra intenzíven mozogni. Mutatjuk.

Egyesek tünetmentesen, vagy enyhe szimptómákkal vészelik át a koronavírus-fertőzést, másoknál súlyos, akár életveszélyes állapotot okoz. Megint másoknál hosszan hátramaradó tünetek nehezítik vagy akadályozzák a teljes gyógyulást, ami súlyos esetben létfontosságú szerveket érintő károsodással jár, de egyebek mellett okozhat fáradtságot, kognitív problémákat és az állóképesség romlását is. Mivel sok beteg számára akkor is kihívást jelent visszatérni a testmozgáshoz, ha teljesen felépült, az Amerikai Kardiológiai Kollégium (ACC) új iránymutatást adott ki az optimális fizikai terhelés ütemét illetően - számolt be róla a Healthline.

koronavírus-fertőzés utáni edzés
Betegség után mindig érdemes fokozatosan terhelni a szervezetünket. Fotó: Getty Images

Figyeljünk a testünk jelzéseire

Ennek értelmében, aki átesett a COVID-19 okozta megbetegedésen, csak fokozatosan ajánlott visszatérnie a fizikai megterheléssel járó tevékenységekhez, legyen szó versenysportról, szabadidős sporttevékenységről, vagy munkáról. De ahogy az iránymutatásban szerepel: nincs egységes előírás arról, ki mikor folytathatja a korábban megszokott tevékenységeit. Minden az érintettek aktuális egészségügyi állapotától, a betegség lefolyásának súlyosságától, a tünetek típusától és fennmaradásának időtartamától, valamint a szövődményektől függ.

Egyes betegeknek a hosszú COVID egy véget nem érő történetnek tűnik, mások számára valóra vált rémálom. Vannak, akik heteken, hónapokon át tartó mellkasi fájdalommal, migrénnel és konstans fáradtsággal küzdenek.

Amit mindig szem előtt kell tartani

Az ACC iránymutatásából kiderül, hogy akiknél valamilyen szívvel vagy tüdővel kapcsolatos tünetet, betegséget diagnosztizáltak, mindenképpen konzultáljanak orvossal, mielőtt újra sportolni kezdenének. Az óvatosságra intő kardiopulmonális tünetek közé tartozik a mellkasi fájdalom vagy szorító érzés, a légzési nehézségek, az erős szívdobogásérzés vagy szabálytalan szívverés, a szédülés és az ájulás. Az ajánlás szerint, akiknél szívizomgyulladást - myocarditist - diagnosztizáltak, 3-6 hónapig tartózkodniuk kell az intenzív testmozgástól.

De még azok számára is javallott az óvatosság, akik a pozitív koronavírusteszt után tünetmentesek. Számunkra az ACC szerint 3 nap intenzív testmozgásmentes pihenő ajánlott, ami elegendő idő ahhoz, hogy kiderüljön, a későbbiekben sem alakulnak ki náluk koronavírusos tünetek. Akik enyhe, a tüdőt vagy a szívet nem érintő szimptómákkal, gyorsan letudták a betegséget, azok az iránymutatás alapján biztonságosan visszatérhetnek a testmozgáshoz, de ez nem vonatkozik azokra, akik elvesztették a szaglásukat vagy az ízérzékelésüket , mert hetekig is eltarthat, míg ezek helyreállnak.

Így térjünk vissza az intenzív testmozgáshoz

"Ha valaki túl hamar kezd újra edzeni, nem hagy lehetőséget a szervezetének arra, hogy teljes erőbedobással küzdhessen a vírus ellen" - hívta fel a figyelmet a fertőzés alatti és a gyógyulás utáni azonnali aktív testmozgás legnagyobb veszélyére Jennifer Scherer edzésszakértő. Véleménye szerint - ami egybecseng az ACC iránymutatásával -, fokozatosan érdemes újra terhelni a szervezetünket. "Ám senki ne lepődjön meg, ha úgy érzi, hogy állóképessége vagy erőnléte nem a régi, eredményei nem tükrözik a korábbi edzésprogramjai során elérteket. Ez normális" - mondta Scherer a Healthline-nak. Hozzátette: ilyenkor érdemes az edzések időtartamát vagy intenzitását a betegség előtti edzésmennyiség legfeljebb 50 százalékára csökkenteni. Tehát ha korábban valaki heti húsz km-t futott, akkor kezdje heti tízzel. Az erőnléti edzések esetében csökkenteni lehet azok gyakoriságát, intenzitását és a beiktatott pihenők időtartamát.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt nagyrészt erősen vagy közepesen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra