Ezt érdemes tudni az emlékeztető oltásról

A koronavírus elleni emlékeztető oltás mérlegelésekor érdemes racionális érvek alapján, az egyént érintő tényezőket figyelembe véve dönteni - a többi között erre figyelmeztetett egy, a CNN által megszólaltatott szakértő.

Egyre több teljesen beoltott számára válik esedékessé a koronavírus elleni emlékeztető oltás. Nem véletlen, hogy újabb és újabb kérdések merülnek fel a témával kapcsolatban. A többi között, hogy valójában kinek és mikor ajánlott az emlékeztető oltás, valamint hogy milyen előnyökkel és hátrányokkal jár. A CNN Leana Wen sürgősségi orvost, a George Washington Egyetem professzorát faggatta.

emlékeztető oltás
Még mindig sok kérdés merül fel az emlékeztető oltással kapcsolatban. Fotó: Getty Images

Kiknek javasolt az emlékeztető oltás?

Leana Wen az interjúban elmondta: elsősorban azok számára indokolt az emlékeztető (booster) oltás, akiknek életkoruk, vagy egészségi állapotuk miatt szükségük van a lehető legerősebb immunvédelemre. Például az immunhiányos vagy legyengült immunrendszerű embereknek, akik szervátültetésen estek át, daganatos megbetegedés miatt kemoterápiás kezelésre szorulnak, esetleg egyéb, immunszupresszív kezelésben részesülnek. De a 65 évnél idősebbeknek és azoknak is ajánlott, akik meglévő alapbetegségük - például cukor-, szív-, vagy vesebetegség, tüdőtágulás -, vagy munkájuk miatt fokozottan ki vannak téve a vírusfertőzés kockázatának. Wen szerint fontos, hogy mindenki orvossal konzultálva mérlegelje az emlékeztető oltás nyújtotta kockázatokat és előnyöket.

Mit érdemes figyelembe venni a döntésnél?

Akik valóban mérlegelik, hogy beadassák-e maguknak az emlékeztető oltást, azok jó, ha tisztában vannak a legnagyobb előnyével: csökkenti a COVID-19 okozta tünetmentes, vagy enyhe tünetekkel járó megbetegedés valószínűségét - magyarázza Wen. A jelenlegi kutatási eredmények alapján ugyanis úgy tűnik, hogy a koronavírus elleni vakcinák több hónap elteltével is hatékonyan védenek a súlyos megbetegedéstől és a kórházi kezelést igénylő állapot elérésétől, de a fertőzés megelőzésének tekintetében hatékonyságuk folyamatosan csökken.

Szakértők már egy ideje vitatkoznak arról, hogy mikor érdemes felvenni a booster vakcinát. Erre az Egyesült Államokban szeptember végétől mindenki számára lehetőség van, aki legalább 8 hónapja túl van a második dózison .Az FDA oltási tanácsadói azonban visszafogottabb tempót javasolnak.

Vannak, akik úgy gondolják, hogy bőven elég, ha a súlyos betegséget megússzák, ezért nincs szükségük emlékeztető oltásra. Ám ahogy arra a szakértők is felhívják a figyelmet, már egy enyhe lefolyású betegség is kellemetlen lehet, különösen ha az ember egy időre kiesik a munkából, nem tudja ellátni a feladatait, intézni saját és családja ügyeit. Arról már nem is beszélve, hogy az enyhe lefolyású koronavírus-fertőzésnek is lehetnek hosszan elhúzódó egészségügyi hatásai. Kutatások igazolják, hogy a hosszú COVID azokat sem feltétlenül kíméli, akik tünetmentesen vagy enyhe szimptómákkal megússzák. Akiknek pedig valamilyen alapbetegségük van, az enyhe lefolyású betegség sem vigasz: esetükben ugyanis a vírusfertőzés nagyobb valószínűséggel jár súlyos egészségügyi következményekkel , mint azok számára, akik egészségesen esnek át rajta.

Milyen kockázatokkal járhat az emlékeztető oltás?

Izraelben, ahol kezdettől fogva kizárólag a Pfizer-BioNTech vakcinájával immunizálnak, már javában zajlik az emlékeztető oltás beadása. Az eddigi adatok arra utalnak, hogy a harmadik dózis után esetlegesen fellépő egészségügyi hatások és mellékhatások hasonlóak, mint a második részoltás utániak. Ezek között szerepelnek a különféle oltási reakciók: bőrpír, duzzanat, fájdalom, de a fáradtság és a hidegrázás is, amelyek mindegyike jellemzően néhány napon belül elmúlik. Az egyetlen aggasztó - bár nagyon ritka - "nem várt esemény", amire Wen is felhívja a figyelmet, az az általában serdülő fiúk és fiatal férfiak körében fellépő szívizomgyulladás. Wen azonban hangsúlyozza, hogy az mRNS-alapú vakcinák beadása után igen kis számú oltottnál kialakuló szívizomgyulladás általában enyhe lefolyású és nem jár hosszú távú egészségügyi károsodással. Mégis azt javasolja, hogy aki érintett lehet, konzultáljon orvosával, mielőtt az emlékeztető oltás beadásáról dönt.

Az Egyesült Államokban egyébként más az oltási protokoll, mint Magyarországon. Az Amerikai Élelmiszer és Gyógyszerügyi Hatóság (FDA) egyelőre csak a Pfizer- BioNTech vakcinájából engedélyezett emlékeztető dózist. A másik két immunizálásra használt védőoltás gyártója - a Johnson & Johnson (Janssen) és a Moderna - még csak most nyújtotta be az FDA-hoz az emlékeztető oltásra vonatkozó kérelmét. Amerikában a szakértők nem ajánlják a vakcinák keverését, így azt javasolják, hogy akit Janssen-, vagy Moderna-vakcinával oltottak, várjon még a booster oltás beadatásával.

Mi a különbség a "harmadik oltás" és az "emlékeztető oltás" között?

Ahogy arra a CNN is rávilágít: az emberek gyakran szinonimaként használják a harmadik és az emlékeztető oltás fogalmát. Wen szerint ezek a kifejezések azok számára felcserélhetők, akik ugyanabból a vakcinából kapják a harmadik adagot, mint az első kettőt - az egydózisos Janssen esetében egyet. Aki viszont teljesen beoltottként harmadikként más típusú vakcinához jut - Magyarországon a Sinopharm-, a Szputnyik -, és az AstraZeneca-oltások után sokan Pfizert kérnek és kapnak -, azok esetében a pontosság kedvéért célszerű emlékeztető oltásról beszélni.

Gyakorlatilag minden oltatlan el fogja kapni ezt a betegséget - mondta a koronavírussal kapcsolatban Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora. A szakember arról is beszélt, mikor és kiknek érdemes beadatni a harmadik oltást , illetve, hogy mire figyeljünk, ha utazni szeretnénk.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton esetleg zivatar is lehet. A nyugatias szelet az északi megyékben kísérhetik élénk, erős, záporok, zivatarok környékén esetleg viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra