A koronavírus mutációi és veszélyei - infografika

A koronavírus-járvány rányomja bélyegét egész életünkre, és már nemcsak az eredeti SARS-CoV-2 vírussal kell megküzdenünk, hanem új változataival is. Infografikában foglaltuk össze a legfontosabb tudnivalókat a kórokozóról, változatairól, illetve ezeknek a betegségre és az immunitásra gyakorolt hatásáról.

A koronavírus minden egyes alkalommal, amikor megfertőz egy emberi sejtet , másolatot készít az örökítőanyagáról, amivel átveheti az uralmat a sejt felett. Ha valaki elkapta a betegséget, akkor ez a folyamat felgyorsul. Ritkán ugyan, de előfordul, hogy a másolásba hiba csúszik, és megváltozik a vírus. Ezek a változások legtöbbször károsak a vírusra nézve, de időnként előfordul, hogy az új változat evolúciós előnyre tesz szert. Például jobban fertőz, képes már meggyógyult embereket újra megfertőzni, vagy kikerülni az immunvédelmet, esetleg kicselezni az ellene kidolgozott oltás révén szervezetben megjelenő antitesteket.

A SARS-CoV-2 szerencsére viszonylag lassan mutálódik (fele olyan gyorsan, mint az influenza), ezért eddig kevés (egészen pontosan három) veszélyes új változatáról tudunk. Infografikánkban bemutatjuk, amit az eredeti vírusról és e három fenyegető variánsról feltétlenül tudni érdemes.

SARS-CoV-2 mutációk infografika
Írd ide a képaláírást

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
A leggyakoribb hiba, amit sokan elkövetnek a magnézium használatakor
rákkeltő ételek
Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
máj
Ebből tudhatod, ha a májad már nem sokáig bírja
étkezések ideje
6 étel, amelyet sokan rossz napszakban esznek – Ezért nagyon fontos az időzítés
fogyást segítő gyógyszer
Új fogyasztó gyógyszer jön: a vércukorszintet is hatékonyabban csökkenti
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +8 °C
Minimum: +1 °C

Napközben elsősorban a Dunától keletre akár hosszabb időre is elvékonyodhat, felszakadozhat a felhőzet, ezzel szemben a nyugati, délnyugati harmadban többfelé tartósan borult időre van kilátás. Időszakos gyenge eső, zápor az ország több pontján is előfordulhat - a nappali órákban kisebb eséllyel az Alföldön eshet. Többfelé megélénkül, néhol megerősödik a keleti, délkeleti szél, de az északkeleti tájakon gyengébb lesz a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet a nyugati harmadban és Borsodban többnyire 3 és 8, másutt 9 és 16 fok között valószínű - a délkeleti határ közelében lehet a legenyhébb az idő. Késő este 0, +7 fok várható. A hőmérséklet emelkedése miatt a melegfrontra érzékenyek tapasztalhatnak kellemetlen tüneteket.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Melyik jobb a fogaknak: a sajt vagy a karamell? Teszteld a tudásodat! A fogaink egészségének megőrzése nagyon fontos. Egyes ételek, italok és mindennapi szokások azonban jelentősen károsíthatják a fogzománcot és a szájüreg állapotát. Lássuk, mennyire vagy képben a kockázati tényezőkkel!
kvíz
Kakukkfű vagy borsikafű: melyik gyógynövényt látod a képen? Teszteld tudásodat! Tudod, milyen panaszokra jó a lándzsás útifű vagy a hársfavirág? Remek! De vajon képről is felismered ezeket a népszerű gyógynövényeket? Most kiderül!