A rendőrség is nyomoz a kórházban talált ismeretlen holttestek ügyében

Miután menesztették a boncmestert, két, a nyilvántartásban nem szereplő holttestre bukkantak a budapesti Péterfy Sándor utcai kórházban. Az ügyben a rendőrség is nyomozást indított.

Mint azt megírtuk, az Országos Kórházi Főigazgatóság múlt vasárnap jelentette be, hogy a budapesti Péterfy Sándor Utcai Kórház - Rendelőintézet patológiáján két, a halottak nyilvántartására szolgáló könyvben nem jegyzett, méltatlan körülmények között tárolt holttestet találtak. A közlemény szerint az intézményben múlt hét csütörtökön megszüntették a kórház boncmesterének és boncsegédjének munkaviszonyát. A holttesteket a munkakörök átadása-átvételekor találták meg.

Kökény Zoltán orvosigazgató a szakmai szabálytalanság körülményeinek teljes körű tisztázása érdekében belső vizsgálatot rendelt el, illetve bejelentést tett a rendőrségen. A Magyar Nemzet pedig most az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs osztályától kapott tájékoztatásra hivatkozva arról ír: a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) büntetőeljárást indított ismeretlen tettes ellen. Az eljárásról – a nyomozás érdekeire tekintettel – a rendőrség bővebb tájékoztatást azonban nem adott.

A cikk úgy fogalmaz, hogy a rendőrségi nyomozás azt jelzi, bűncselekmény gyanúja merülhetett fel az ügyben. Holttestekről lévén szó, akár emberi test tiltott felhasználása is szóba jöhet. A vonatkozó törvényi paragrafus szerint ha valaki „emberi gént, sejtet, ivarsejtet, embriót, szervet, szövetet, halott testét, annak részét, illetve halott magzatot jogellenesen megszerez, vagyoni haszonszerzés végett forgalomba hoz, azzal kereskedik, bűntettnek minősül és alapesetben három évig terjedő szabadságvesztés szabható ki az elkövetőre.”

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Azonnali, tartós és pusztító fájdalom: a legmérgezőbb emlős horror csípést okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +17 °C
Minimum: -1 °C

Napos idő várható gomolyfelhőkkel, amelyek szétterülnek. Emellett északkelet fölé érkezhet vastagabb felhőzet. Csapadék nem valószínű. Az északkeleti, északi szelet élénk lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 19 fok között várható. Frontmentes időre számíthatunk, ugyanakkor a gyors napközbeni melegedés sokaknál kiválthat kellemetlen panaszokat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!
kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.