Sokba kerülhet a helytelen antibiotikum-használat

A helytelen antibiotikum-használatnak köze lehet a vastagbélrák korai megjelenéséhez, különösen az 50 évnél fiatalabbak körében.

Egy új kutatás adatai arra utalnak, hogy összefüggés lehet az antibiotikum-használat és a vastagbélrák között, különösen az 50 év alattiak körében. Szakértők ezért azt tanácsolják, hogy mind az orvosok, mind a betegek jóval óvatosabban alkalmazzák ezeket a készítményeket a jövőben. Felmérések szerint 2000 és 2015 között a globális antibiotikum-használat 65 százalékkal nőtt, ami még sürgetőbbé teszi az esetleges összefüggések pontosabb megismerését. Az új eredményeket az Európai Orvosi Onkológiai Társaság (ESMO) által rendezett 2021-es Emésztőrendszeri Daganatos Betegségek Világkongresszusán ismertették, az elhangzottakról az EurekAlert! számolt be.

A vastagbélrák korai tünetei Ezekre érdemes odafigyelni - kattintson!

Nem érdemes mindenre antibiotikumot szedni

"Tudomásunk szerint a mostani az első kutatás, ami összeköti az antibiotikum-használatot a vastagbélrák korai megjelenésével - ennek a betegségnek a gyakorisága az elmúlt két évtizedben legalább 3 százalékkal nőtt. A gyorsételek, cukros üdítők, az elhízás és az alkoholfogyasztás valószínűleg mind szerepet játszanak a kedvezőtlen tendenciában, de az új adatok azt sugallják, hogy az antibiotikumok felesleges szedését is érdemes kerülni, különösen a gyerekeknél és a fiatal felnőtteknél" - ismertette az új vizsgálat megállapításait a kongresszuson Sarah Perrott, a skót Aberdeeni Egyetem munkatársa.

antibiotikum, vastagbélrák
Nem érdemes mindenre antibiotikumot szedni. Fotó: Getty Images

Minden korcsoportban emelkedett a kockázat

A nagyszabású skót kutatás összesen 2 millió ember egészségügyi adatait nézte át, a vizsgált páciensek közül nyolcezren szenvedtek vastag- és végbélrákban. Ezt követően összevetették az emésztőszervi daganatokkal küzdő betegek adatait az egészségesekével. A kutatók azt találták, hogy az antibiotikumokat használóknál minden korcsoportban nőtt a vastagbélrák kialakulásának az esélye, de a legnagyobb mértékű - csaknem 50 százalékos - emelkedést az 50 év alattiak esetében mérték. Az 50 évnél idősebbek között pedig "csupán" 9 százalékos kockázatnövekedést láttak.

A tumorok elsősorban a vastagbél első szakaszát érintették

Dr. Leslie Samuel, az Aberdeen Royal Infirmary kórház orvosa, a tanulmány rangidős szerzője elmondta, hogy a vastagbél jobb oldalának tartalma folyékonyabb, az itt élő természetes baktériumközösségek (mikrobiom) összetétele egyedi lehet. "Szeretnénk kideríteni, hogy az antibiotikumok megváltoztathatják-e úgy a mikrobiomot, hogy attól növekedjen a vastagbélrák kockázata, főként a fiataloknál. Ez egy nagyon komplex helyzet, mivel tudjuk, hogy a mikrobiom gyorsan vissza tud térni a régi állapotához, még akkor is, ha diagnosztikai célú beavatkozások, például endoszkópia előtt alaposan kitisztítjuk a bélrendszert. Egyelőre nem tudjuk egyértelműen megmondani, hogy az antibiotikumok közvetetten vagy közvetlenül befolyásolni tudják-e olyan mértékben a bélflórát, hogy attól rákos megbetegedés alakuljon ki" - fejtette ki Samuel.

Minden lehetőséget alaposan meg kell vizsgálni

A kongresszuson elhangzott, hogy évente körülbelül 2 millió embert diagnosztizálnak vastagbélrákkal világszerte. A 20 és 40 év közötti betegek esetében különösen rossz a prognózis, ők ugyanis sokkal kisebb eséllyel élik túl a vastagbélrákot, mint az idősebbek. A különbség oka az lehet, hogy ezt a daganattípust a fiatalabbaknál általában túl későn veszik észre. "Az orvosok kisebb eséllyel vizsgálják a hasi panaszok hátterében álló vastagbélrák lehetőségét a 30 év alattiaknál, mint 70 év felettieknél, emellett a szűrővizsgálatoknak sem a fiatalabb páciensek a célcsoportjai. Emiatt a rákot csak a késői stádiumban diagnosztizálják, amikor a betegség már nehezen kezelhető" - magyarázta a kongresszuson Alberto Sobrero professzor, az olasz San Martino kórház orvosa.

A szakember véleménye szerint mindenképpen szemléletváltásra van szükség a területen. Alaposabban kellene vizsgálni a fiatalabbak hasi panaszait, és ebben a korosztályban minden lehetséges faktort - így az antibiotikumokat is - számításba kell venni. "Még túl korai lenne kijelenteni, hogy a kiterjedt antibiotikum-használat kockázati tényező lenne, és alaposabban meg kell vizsgálnunk a mikrobiom lehetséges szerepét is a daganatok létrejöttében. Az új kutatás azonban emlékeztet minket arra, hogy antibiotikumokhoz csak a legszükségesebb esetben nyúljunk, továbbá nem zárhatjuk ki, hogy a felesleges antibiotikum-használat növeli a rák kialakulásának esélyét" - összegezte a kongresszus megállapításait Sobrero.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

A gomolyfelhők estére a legtöbb helyen feloszlanak, nagy területen kiderül az ég. A dunántúli tájak fölé ugyanakkor egy felhősáv nyúlik be. Az ország döntő részén nem lesz csapadék, legfeljebb keleten fordulhat elő kevés helyen kisebb zápor. Az északnyugati szelet estig még élénk, egy-egy helyen erős lökések kísérhetik, majd mérséklődik a légmozgás. Késő estére 6 és 15 fok közé hűl le a levegő. Szerdán nem érvényesül fronthatás, így a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!