Rákosak leszünk a mobiltelefontól?

A gyakori mobiltelefonálás növelheti a rák kockázatát, erre az eredményre a készüléket használók nyálmintáinak elemzése után jutott a tel-avivi orvosi egyetem egyik kutatója.

A tudósok régóta aggódnak a gyakori mobilhasználat lehetséges ártalmai miatt, ám egyértelmű bizonyítékokkal eddig senkinek sem sikerült szolgálnia. Jelenleg a mobiltelefont a Nemzetközi Rákkutató Ügynökség (IARC) a rákokozók 2b kategóriájába sorolja, amely "potenciális emberi karcinogént" jelent. A tel-avivi egyetem új minikutatásában Yaniv Hamzany, az intézmény munkatársa a mobilozók nyálának összetételét elemezte - idézi az American Friends of Tel-Aviv University portál az Antioxidants and Redox Signaling című szaklapban megjelent kutatást.

Mivel beszéd közben a készülék a nyálmirigy közelében helyezkedik el, Hamzany és kollégái feltételezték, hogy a nyál felfedi, létezik-e kapcsolat a telefon és a daganat kialakulása között. Gyakori és alkalmi mobilhasználók mintáinak összehasonlításakor kiderült, hogy az előbbiek nyála a mérgező peroxidok és a szabadgyökök magasabb szintjét mutatta. Ezeket a sejtkárosító anyagokat a rák egy súlyos kockázati tényezőjének tartják.

A minikutatásban húsz olyan páciens nyálát vizsgálták meg, akik legalább havi nyolc órát beszéltek a készülékükön. A résztvevők közül többen ennél sokkal hosszabban, havi 30-40 órán át is társalogtak. A csoport eredményeit összehasonlították a kontrollcsoportéval, amely nem halló személyekből, vagy olyanokból állt, akik egyáltalán nem használtak mobiltelefont , vagy kizárólag üzenetküldés és más, nem hangos funkció céljából vették igénybe a készüléket.

A kontrollcsoporthoz képest a gyakori mobilozók nyálában jelentősen magasabb volt a rákot okozó sejtkárosítók szintje.

"Ez arra utal, hogy a működő telefon mellett lévő szövetekben és a nyálmirigyben jelentős az úgynevezett oxidációs stressz. Ez a folyamat összefügg a sejtek és a gének olyan károsodásával, amely daganatot okoz" - állapította meg Hamzany.

Noha az eredmények nem tártak fel egyértelmű ok-okozati kapcsolatot a mobiltelefon és a rák között, mégis arra utalnak, hogy a hosszú távú használat ártalmas lehet. Hamzany szerint az a következő lépés, hogy a mobilhasználat kezdete előtt, majd sok intenzíven végigtelefonált perc után is megvizsgálják a páciensek nyálát, hogy lássák, azonnal reagál-e a szervezet a rádióhullámokra .

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 22 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.