Rák: a legjobb esély a túlélésre

A rákos megbetegedések sok esetben a mai napig megoldhatatlan feladat elé állítják az orvostudományt, ami utat biztosít az alternatív terápiák előtt. Egy új tanulmány azonban arra figyelmeztet, hogy ezek egyáltalán nem megbízhatóak.

A Yale Egyetem kutatói az amerikai nemzeti rákregiszter mintegy 34 millió beteg adatait tartalmazó rendszeréből 280 olyan pácienst választottak ki, akiknél 2004-ben diagnosztizáltak valamilyen rosszindulatú daganatot, és akik a konvencionális kezeléseket elutasítva inkább az alternatív gyógyászat felé fordultak segítségért. Mellettük nyomon követtek egy 560 fős kontrollcsoportot is, amely a hagyományos orvosi terápiákban részesült.

A C-vitamin egészségre gyakorolt pozitív hatása közismert, de vajon a rák megelőzésében és kezelésében is megállja a helyét? Részletek itt.

Öt évvel később az alternatív gyógyászatban hívők közül már csupán a csoport alig több mint fele, 54,7 százaléka volt életben, szemben a kontrollcsoportba tartozók 78,3 százalékával. Ha pedig a számokat az egyes ráktípusokra levetítve nézzük, akkor még megdöbbentőbb arányok rajzolódnak ki. A tüdőrák esetében például kétszer, a bélrendszeri daganatok kapcsán pedig négyszer magasabb volt az öt éven belüli elhalálozás kockázata az alternatív kezelések mellett. Ilyen tekintetben a legnagyobb veszélynek az emlőrákban szenvedők voltak kitéve, akiknél ötszörös rizikót mutattak ki.

A legjobb esély a túlélésre

Mint azt az iflscience.com cikke megjegyzi, a tanulmány lényegében csak egy újabb bizonyítékot szolgáltatott arra, amit már egyébként is tudtunk, azaz hogy a túlélésre a legjobb esélyt az orvostudomány által elfogadott és igazolt gyógymódok jelentik. A nyugati orvoslás fejlődésével arányosan a rákbetegek is mind hosszabb és hosszabb ideig maradnak életben.

Mennyire bízhatunk meg az alternatív gyógyászatban?
Mennyire bízhatunk meg az alternatív gyógyászatban?

Ezzel kapcsolatban a portál megjegyzi, hogy az orvosok nem véletlenül ajánlják inkább a kemoterápiát például, mint a homeopátiát. Amint ugyanis egy alternatív készítményről beigazolódik, hogy valóban hatékony, gyógyszerré válik. Ilyen tekintetben tehát az alternatív jelző csupán arra utal, hogy az adott gyógymódra nézve nincs tudományosan elfogadott bizonyíték arról, hogy ténylegesen működik.

Visszatetsző kutatási eredmények

A kutatással kapcsolatban ugyanakkor a Ködpiszkáló blog is megjelentetett egy állásfoglalást , némiképp más színezetet adva a téma megközelítésének: "A hivatalos gyógyászat eszközei a gyógyszerek; minden, ami ezen kívül van: alternatív szer. Szokás néha alternatív és komplementer szerekről is beszélni attól függően, hogy a gyógyszerek mellé, vagy azok helyett alkalmazzák ezeket a készítményeket. Az alternatív szerek és módszerek spektruma rendkívül széles: megtalálhatóak rajta teljesen képtelen, garantáltan hatástalan és veszélyes szerek, és potenciálisan olyanok is, amelyek hatásosak, csak ezt nem igazolták (még?) megfelelő módon."

"A legfőbb probléma az, hogy az alternatív szerek, módszerek nagy csoportját egy kalap alá veszik, egyáltalán nem nézték meg, hogy a betegek mit alkalmaztak (pedig az auramasszázstól a gyógygombákig elég széles a kör és a vélelmezhető hatásosság mértéke!). ... Mivel egyáltalán nem vizsgálták, hogy a betegek milyen alternatív szereket alkalmaztak, az általánosító, ráadásul még egyes daganattípusokra levont következtetések is hamisak" - mutatott rá a cikkében dr. Csupor Dezső gyógyszerész, hozzátéve, hogy a kutatók - helytelenül - azt sem vizsgálták, hogy a modern terápiát követők szedtek-e egyéb szert az előírt kezelés mellett.

A szakember kifejtette, hogy nem az alternatív eljárások és termékek mellett áll szándékában kiállni. "...a szerek jó része esetén esély sincs arra, hogy valaha gyógyszerré váljanak. Az általánosító ítélkezés azonban tudományosan, az ilyen kutatások pedig módszertanilag elfogadhatatlanok. Ha elvárjuk, hogy az alternatív szerek gyártói tudományos igényességgel bizonyítsák szereik hatásosságát, ne tudományosan igénytelen módon mondjuk ki felettük az ítéletet!" - zárta gondolatait az SZTE GYTK Farmakognóziai Intézet egyetemi docense.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

szemproblémák
Apró pöttyöket vagy úszó szálakat látsz a szemed előtt? Ez állhat a háttérben
elhízás
Fogyasztószerek Magyarországon: ez az 5 gyógyszer érhető el ma az elhízás ellen – Mutatjuk, mit tudnak
hasnyálmirigy
Ebből tudhatod, hogy a hasnyálmirigyed már nem sokáig bírja
rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
fahéj
Ez a kedvelt ízesítő többet árthat, mint használ
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: +3 °C

Nagyrészt erősen felhős vagy borult idő valószínű, délelőtt északnyugaton lehet napsütés, majd délután északkelet felől némileg vékonyodik a felhőzet. Elszórtan várható eső, zápor, jégdarazápor, a nyugati határnál az ég is megdörrenhet. Az északi, északkeleti szél többfelé élénk, a nap első felében a Nyugat-Dunántúlon, majd estétől néhol északkeleten erős lehet.A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 10 és 15 fok között valószínű, de a tartósan borult vagy csapadékos részeken ennél pár fokkal hűvösebb maradhat az idő. Ma változékony, szeles idő várható záporokkal, miközben az orvosmeteorológiai helyzet viszonylag kedvező marad.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Narancs vagy paprika: melyikben van több C-vitamin? – Tedd próbára tudásod kvízünkben! Közismert, hogy naponta legalább ötször kellene zöldséget-gyümölcsöt fogyasztanunk. Azt is tudod azonban, hogy milyen tápanyagokat rejtenek növényi élelmiszereink? Kvízünk segítségével most tesztelheted a tudásod!
kvíz
A lenyelt rágógumi évekig a gyomorban marad: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Számos tévhit és félreértés kering a köztudatban az emberi test működéséről és egészségünk megőrzéséről. Te felismernéd a leggyakoribb mítoszokat? Tedd próbára tudásod alábbi kvízünkben!