Nemzeti rákellenes nap

A rák gyógyítható, a diagnózis nem egyenlő a halálos ítélettel.

Április 21-én dr. Bodoky György onkológus főorvos a nemzeti rákellenes napon a több mint háromszáz fős hallgatóságának azt mondta, "önök a mi hírnökeink, akik jelenlétükkel bizonyítják, hogy a rák gyógyítható, a diagnózis nem egyenlő a halálos ítélettel". A főorvos hozzátette, az elmúlt tíz évben, a legújabb, célzott terápiákkal hétszeresére nőtt a rákbetegség átlagos túlélési esélye, a pontos diagnózis, a jól kiválasztott kezelés ma, a daganattípustól függően, húsz-ötven százalékkal javíthatja a túlélés esélyeit.

Ma az egyik leggyakoribb, s leginkább megelőzhető daganattípusok a vastag- és végbéldaganatok. Ezek túlélési esélye, még akkor is, ha későn diagnosztizálják, öt hónapról 25 hónapra nőtt. Ebben a ráktípusban évente ötezren halnak meg, s közülük négyezret a korai felismerés esetén biztosan meg lehetne menteni. A gyógyulási esélyeket Magyarországon legfeljebb becsülni lehet, azt is csak egyes típusokra nézve. Rohánszky Magda pszichoonkológus, a Tűzmadár rehabilitációs program vezetője azt mondta, az esély, legalább harminc százalékban, a betegek hozzáállásán múlik.

2007-04-23 08:18

Forrás: Népszabadság

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.