Itthon van a legtöbb tüdőrákos

Az Európai Unió (EU) tagországai közül Magyarországon volt a legmagasabb, 27 százalékos a tüdőrák okozta halálesetek aránya a daganatos betegségekkel összefüggő összes elhalálozásban 2014-ben - közölte kedden az Eurostat.

A szerdai dohányzásmentes világnap alkalmából közzétett jelentés szerint a daganatos betegségek közül a tüdőrák okozza a legtöbb halálesetet az EU országaiban, az arány 21 százalék volt a 2014-es állapot szerint.

tüdő röntgen
A tüdőrák a legveszélyesebb daganatos betegség

Az Európai Unió országaiban a három évvel ezelőtt bejelentett 4,9 millió haláleset negyedéért (1,3 millióért) a rák volt felelős; az esetekből 272 ezret tüdőrák okozott, beleértve a légcső- és a hörgőrákot. A férfiak között 185 ezer haláleset köthető tüdőrákhoz, amíg a nők körében 87 ezer.

Az EU tagállamaiban a tüdőrák okozta halálos daganatos megbetegedések arányát tekintve Magyarországot 24 százalékkal Belgium, Dánia, Görögország, Hollandia és Lengyelország követi. A legalacsonyabb arányt Portugáliában (15 százalék), Lettországban, Szlovákiában és Svédországban (16 százalék), valamint Litvániában (17 százalék) regisztrálták.

Magyarországon a férfiak körében a tüdőrák a vezető daganatos megbetegedés, amely halálhoz vezet. Pedig a korai diagnózis és az onkológiai utókezelés nagyban javítja a túlélés esélyeit. Részletek!

A jelentés szerint a dohányzás az egyik legjelentősebb elkerülhető egészségügyi kockázat az Európai Unióban. A rák-, a szív- és érrendszeri betegségek , valamint a légzőszervi megbetegedések számos formája kapcsolódik a dohányzáshoz - tették hozzá az elemzők.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +30 °C
Minimum: +17 °C

Nagyrészt felhőtlen, napos, száraz időre van kilátás, ugyanakkor a nyugati, délnyugati határszélen kisebb körzetekben időszakosan több lehet a gomolyfelhő, csapadékra azonban ezekből sem kell számítani. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk, főképp a Tiszántúlon és Borsodban olykor erős lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 26 és 32 fok között várható. Késő estére általában 16 és 26 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.