Herpeszvírussal a daganatok ellen?

Sikeresen használtak genetikailag módosított herpeszvírust daganatos betegek gyógyítására egy londoni kórházban. A "vírusterápiát" kemo- és sugárterápiával együtt alkalmazták 17 olyan betegnél, akiknél a daganatok a nyak és a fej területén alakultak ki. A terápia végén, a daganatok eltávolítása után 93 százalékuknál semmilyen rákos sejtet nem lehetett kimutatni. Két évvel később pedig a betegek 82 százaléka még életben volt.

Kemoterápia"A csak kemo- és sugárterápiával kezelt betegek 35-55 százalékánál két éven belül újra megjelenik a betegség. Ha azonban a herpeszvírust is alkalmazzuk, ez az arány jelentősen lecsökken. Az eredmények nagyon kedvezőek, ezért mindenképpen szorgalmazni fogjuk, hogy tovább kísérletezzenek a genetikailag módosított vírusok onkológiai felhasználásával kapcsolatban" - mondta a kutatás egyik vezetője, dr. Kevin Harrington a BBC News-nak.

Az eljárás során a herpeszvírust úgy módosították, hogy az a szervezetbe juttatva csak a rákos sejteket támadja meg, az egészségeseket ne. Ráadásul hármas hatása van a betegséggel szemben: nemcsak bejut a rákos sejtekbe, ott szaporodni és pusztítani kezd, emellett pedig aktiválja a szervezet immunrendszerét is.

Dr. Allison Ross, a Cancer Research UK nevű, brit rákkutatással foglalkozó szervezet egyik vezetője szerint az elsődleges eredmények ugyan pozitívak, ám még nagyon sok vizsgálatra és kísérletre van szükség ahhoz, hogy kijelenthessék: a genetikailag módosított vírusokat fel lehet használni a halálos betegségek ellen.

Animáció: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Délelőtt a felhősebb tájakon szakadozik, csökken a felhőzet, ezt követően a több-kevesebb napsütés mellett a szétterülő gomolyfelhők következtében erősen felhős időszakokra is számíthatunk. Kevés helyen futó zápor esetleg előfordulhat. A Dunántúlon az északi szelet élénk, időszakosan erős széllökések is kísérhetik, a Dunától keletre azonban gyenge marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 21 fok között várható.Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!