Hatékony a HPV elleni oltás

A humán papillomavírus (HPV) elleni védőoltás a bevezetése óta eltelt tíz évben 50 százalékkal csökkentette az új méhnyakrákos esetek számát a vakcinát használó 130 országban és a szakemberek szerint negyven éven belül a HPV okozta összes ráktípust sikerülhet felszámolni.

Az elsőként Ausztráliában bevezetett védőoltás a torokban és szájban kialakuló rákos betegségek ellen is véd nőknél és férfiaknál egyaránt – írta a BBC News. “Elegendő ember beoltásával felszámolható a vírus, mivel kizárólag embereket fertőz meg. Ausztráliában 90 százalékkal csökkent a fertőzöttség a vakcinaprogram tíz évvel ezelőtti bevezetése óta” – mondta Ian Frazer, az ausztráliai Transzlációs Kutatóintézet professzora.

A HPV-oltás bevezetése óta 170 millió dózist adtak be a világ 130 országában, aminek hatására 50 százalékkal csökkent az új méhnyakrákos esetek száma.

Még mindig túl kevesen veszik igénybe a hpv elleni védőoltást

A HPV egy nagyon gyakori vírus, amely a bőrön és egyéb testtájakon él, beleértve a szájat, a nemi szerveket és a végbélnyílás környezetét. Át lehet adni egyszerű bőr-bőrrel való érintkezéssel, valamint genitális érintkezésen keresztül is. A vírus leggyakrabban a vaginális és anális szex révén terjed, de az orális szex is alkalmas a továbbadására. “A papilloma vírusok valóban igen gyakran okoznak rákot” – mondta Frazer professzor.

Frazer, és a néhai Jian Zhou molekuláris virológus által irányítrott kutatócsoport géntechnológiát alkalmazott, hogy létrehozzon egy vírusreplikát (másolatot) a vakcina megalkotásához. A több millió adag oltóanyag beadása a jelentések szerint végül globálisan a felére csökkentette az új méhnyakrákos esetek számát.

Az oltással szemben azonban van ellenállás is, mert a szülők attól tartanak, hogy a vakcina ösztönözheti a promiszkuitást. Mások pedig a biztonsági kockázatokat hangsúlyozták az oltás ellenzésekor. “Azokban az országokban, mint az Egyesült Államokban, ahol a vakcinát nem elég széles körben veszik igénybe, elég kiábrándító, hogy a méhnyakrák miatt több ezer nő hal meg évente. S akkor, még nem is beszéltünk arról a problémáról, hogy 250 ezer ember hal meg méhnyakrákban a fejlődő világban” – adott hangot a csalódottságának Frazer.

Forrás: BBC , MTI

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Közepesen vagy erősen felhős ég mellett többórás napsütés valószínű. A Dunától keletre néhol futó zápor esetleg előfordulhat. A Dunántúlon az északi szelet élénk, időszakosan erős széllökések is kísérhetik, a Dunától keletre azonban gyenge marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 21 fok között várható. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!