Hasnyálmirigyrák virslitől?

Svéd kutatók megállapítása szerint kapcsolat van a feldolgozott húsok, például a szalonna és a szalámik fogyasztása és a hasnyálmirigyrák kialakulásának kockázata között - közölte a BBC hírportál.

Napi 50 grammal, nagyjából egy virslivel több feldolgozott hús rendszeres fogyasztása 19 százalékkal emelheti egy embernél a betegség megjelenésének valószínűségét, bár a hasnyálmirigyrák előfordulási aránya így is alacsony.

Korábban összefüggésbe hozták már a vörös és feldolgozott húsok fogyasztását a bélrákok gyakoriságának növekedésével, ezért Nagy-Britanniában például az új ajánlások szerint nem javasolják, hogy naponta 70 grammnál többet egyen egy felnőtt ezekből az élelmiszerekből.

Mivel ennek a ráktípusnak nagyon rossz a túlélési aránya, Larsson szerint különösen fontos megérteni, milyen tényezők növelhetik kockázatát.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadás egyre inkább csak északkeleten fordulhat elő. Reggel, délelőtt átmenetileg kevesebb helyen eshet, majd a déli óráktól a keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A keleties irányú szelet helyenként élénk, a hegyekben erős lökések kísérhetik, majd északi, északkeleti irányba fordul az áramlás.A legmagasabb nappali hőmérséklet nagyrészt 6 és 12 fok között alakul, de a keleti naposabb részeken ennél néhány fokkal magasabb értéket is mérhetünk. Késő este 3, 9 fok valószínű. A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra