Ez (is) okozza a rákot és az áttéteket

A rákos áttéteket is okozó endotoxinokról indult tudományos ismeretterjesztő honlap, az endotoxin.hu oldal a méreganyagról és a gyógymódokról ad információt az érintetteknek.

A New Orleans-i Egyetem tudósai felfedezték, hogy az endotoxin is felelős egyes daganatok kialakulásáért és az áttétek képződésért. Eredményüket a neves onkológiai szaklapban, a Cancer Letters áprilisi számában közölték. Mándi László, a Debreceni Orvostudományi Egyetem tutora elmondta, hogy az endotoxint (más néven lipopoliszacharid, rövidítve LPS) jelenleg kevesen ismerik annak ellenére, hogy ez volt a 2011-es orvosi Nobel-díj témája.

A rosszindulatú betegségben szenvedők jelentős többségénél kialakuló fogyás, étvágytalanság, vérszegénység és a fájdalmakat okozó gyulladásos folyamatok hátterében is az endotoxin áll. Az endotoxin a Gram-negatív baktériumok falában található rendkívül mérgező anyag, mely a baktérium pusztulása után fejti ki hatását. (A Gram egy azonosítási módszer, mellyel Gram-pozitív és Gram-negatív csoportra oszthatók a baktériumok.)

Ilyen mikroorganizmusok többek között az egészséges emberekkel együtt élő bélbaktériumok is, melyek időről időre elpusztulnak, és ekkor sejtfalukból endotoxin szabadul fel - hangsúlyozta a kutató. Az endotoxin a szervezet egészére kiterjedő igen súlyos, szeptikus, sokkos állapotot okozhat és többek között a daganatos megbetegedéseknél is szerepet játszik.

A súlyos, vérmérgezéses állapotot vagy daganatot is tudnak okozni.

Ez a méreganyag a véráramba jutva kóros, céltalan immunreakciót vált ki, ami genetikai hajlamtól függően különböző betegségek, kórképek megjelenését eredményezi. Az endotoxinoknak szerepe van a daganatok áttéteinek képződésénél és a daganatos betegek állapotának rosszabbodásában. "Az ok-okozati összefüggés egy részleteiben már ismert, összetett mikrobiológiai folyamat".

A rákos áttéteket is okozó endotoxinokról indult tudományos honlap

Mándi László évek óta foglakozik daganatkutatással és tumoros betegek megadózisú C-vitamin-terápiájával. "Több kollégámmal együtt azt figyeltük meg, milyen módon fejti ki hatását a C-vitamin . A megadózisú C-vitamin infúziósan adva a daganatos sejteket pusztítja, az endotoxin okozta kóros immunreakció mértékét csökkentheti, szintén csökkenti a vérmérgezés kockázatát, ugyanakkor az ép sejteket nem károsítja, szemben például a kemoterápiás vagy a citosztatikus, vagyis sejtosztódásgátló szerekkel" - magyarázta.

Magyar kutatók és orvosok együttműködésének köszönhetően május végén indult az endotoxin.hu információs honlap, ahol mindenki számára elérhetővé válnak a legújabb klinikai és kutatási eredmények. Az információs honlapon a betegek és az érintettek tudnak kérdéseket feltenni. Rákérdezhetnek például arra, hogy a kialakult rákbetegségnek vagy az addig ismeretlen eredetűnek vélt, autoimmunnak nevezett kórképnek van-e köze az endotoxinhoz.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Tökmag vagy mandula: melyik az egészségesebb? – Az egyikben kétszer több a magnézium
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +6 °C

Döntően erősen felhős vagy borult lesz az ég, de az északkeleti, keleti tájakon vékonyabb, szakadozottabb lesz a felhőtakaró, a nap is kisüthet. Elszórtan várható akár ismétlődő jelleggel csepergés, kisebb eső, csupán kis mennyiség eshet. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, elsősorban a Nyugat-Dunántúlon, illetve északkeleten erős lökések.A hőmérséklet kora délután 6 és 14, késő este 4, 9 fok között valószínű. A hét elején nem várható fronthatás, ebben a tekintetben kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!