Ennyi pénzből szorítanák vissza a rákot

Félmilliárd forintos támogatással, daganatos megbetegedések gyógyításának javítására hozna létre egy új alapítványt a kormány.

A 2020-as költségvetést megalapozó törvényjavaslatban foglaltak szerint a Közép- és Kelet-európai Onkológiai Akadémia Alapítvány az onkológia oktatásával, kutatásával, az elért eredmények hazai és nemzetközi bemutatásával, az eredmények gyógyításban történő felhasználásával összefüggő országos közfeladatokat és nemzetközi feladatokat látna el - írta meg az mfor.hu . A szervezet az országhatároknál szélesebb körben fogná össze a szakterületet, amihez pályázatok kiírásával és képzéssel tud hozzájárulni.

500 millió forintot szán a kormány az új alapítvány támogatására
500 millió forintot szán a kormány az új alapítvány támogatására. Fotó: iStock

A javaslat indoklása szerint a magyar egészségügyi ellátórendszer számára a krónikus betegségek jelentik a legnagyobb kihívást, kiemelten a rosszindulatú daganatos kórképek okozta terhek. E megbetegedések száma világszerte emelkedett az elmúlt évtizedek során, és mind a megelőzéshez, mind a hatékonyabb kezeléshez nélkülözhetetlen az onkológia tudományos hátterének megerősítése.

"Az egészség védelme, a tudományos eredmények megbecsülése, a tudás továbbadása, az oktatás, kutatás támogatása, a nemzetközi szakmai együttműködés fokozott igénye olyan jelentőségű feladatokká váltak, amelyek joggal vetik fel egy erre a célra létrehozott alapítvány megalapításának szükségességét" - olvasható az előterjesztésben. A dokumentum szerint "a törvényjavaslatban foglaltak megvalósulásával az onkológiai képzés és ellátás minőségi átalakulása, végső fokon a daganatos halálozás számának csökkentése várható". Magyarul mondva a kormány az alapítvány működésétől a rákbetegségek okozta halálozás visszaszorulását várja. A törvényjavaslatról a tavaszi ülésszak utolsó napján, július 12-én szavaz az Országgyűlés.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Hasnyálmirigy-gyulladás: ez segít meggyógyulni magyar kutatók szerint – Mutatjuk, min kell változtatni
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Délnyugat felől összefüggő felhőtakaró érkezik, amely északkelet felé terjeszkedik, északkeleten ugyanakkor még a reggeli órákig is maradhatnak derült vagy gyengén felhős területek. Emellett az északnyugati, nyugati határvidéken is lehetnek kevésbé felhős körzetek, arrafelé párásság, foltokban köd képződhet. Elsősorban a déli és a középső országrészben helyenként valószínű kisebb eső, zápor, az Északi-középhegység térségében gyenge ónos eső sem kizárt. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.Késő este -5 és +6 fok között alakul a hőmérséklet, elsősorban a kevésbé felhős északkeleti országrészben, esetleg északnyugaton fagyhat.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet a kevésbé felhős északkeleti országrészben, illetve északnyugaton általában -5 és 0 fok között alakul, de az északkeleti fagyzugokban ennél több fokkal hidegebb is lehet, míg a borult részeken enyhébb idő várható, jellemzően 0 és +4 fok között alakul a minimum. Anticiklon alakítja időjárásunkat, fronthatás ma sem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Édeset, sósat vagy savanyút kívánsz? 6 kérdésből kiderül, mit üzen a tested A csoki, a chips vagy a savanyúság után sóvárogsz? Emögött nemcsak megszokás vagy stressz állhat, bizonyos esetekben tápanyaghiány, hormonális változások vagy életmódbeli tényezők is szerepet játszhatnak.
7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!