Életet menthet az új vérteszt

A petefészekrák az egyik legalattomosabb női daganattípus. Nehéz felismerni, így sokaknál csak akkor érkezik a segítség, amikor már túl késő. Ezen változtathat egy új vérteszt.

A kutatók elmondása szerint a vérteszt lehetővé tenné, hogy a jelenleg ismert módszereknél két évvel korábban diagnosztizálják a petefészekrákot . Az orvosok szerint az új eljárás évente több ezer nő életét menthetné meg, korai felismerés esetén ugyanis 90 százalék a betegek ötéves túlélési esélye. Előrehaladott stádiumban viszont mindössze 22 százalék esély van az életben maradásra.

petefészekrák, rák, daganat, daganatos betegség, nőgyógyászati rák, vérteszt, korai felismerés
Az új eljárás évente több ezer nő életét menthetné meg. Fotó: 123rf

Mit szűr az új vérteszt?

A teszt tumorokról árulkodó jeleket keres a vérben, és segít felismerni az epitheliális (a petefészek felszínét borító sejtekből kiinduló) petefészekrákot, ami ennek a daganattípusnak a leggyakoribb fajtája. A kutatók 80 önkéntes vérét használták fel a teszt tökéletesítéséhez, a közeljövőben pedig további klinikai vizsgálatokat terveznek.

Tünetek:

  • deréktáji fájdalom,
  • gyomorpanaszok, bélpanaszok, puffadás
  • vérzészavarok, kismedencei idegentest-érzés
  • alsólábszár-fájdalom
  • További részletek itt!

    Túl sok életet követel a petefészekrák

    Nagy-Britanniában a nőknél ez a hatodik leggyakoribb daganattípus. Csendes gyilkosnak is nevezik, hiszen ritkán jár együtt komoly tünetekkel, illetve ezek a tünetek másra is utalhatnak. Ezért a daganatot gyakran túl későn veszik észre, amikor a gyógyítása már nagyon nehéz. Évente körülbelül 4200 életet követel csak a briteknél. Egyes számítások szerint 1,7 százalék esély van arra, hogy egy nőnél élete folyamán petefészekrák alakuljon ki, a daganat okozta halál esélye pedig 1 százalék körüli. A daganat hamar áttéteket képezhet, így fontos az időben megkezdett, megfelelő terápia.

    Forrás: thesun.co.uk

    ITT MEGOSZTHATOD:

    Ajánlott videó

    Heti top cikkek

    fogyás
    27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
    mellékhatások
    Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
    magnézium
    Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
    A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
    Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
    Orvosmeteorológia
    Fronthatás: Nincs front
    Maximum: +22 °C
    Minimum: +6 °C

    A gomolyfelhők feloszlását követően túlnyomóan derült lesz az ég, de hajnalra foltokban pára, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Gyenge marad a légmozgás, sőt zömmel szélcsend várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabb térszíneken enyhébb lesz a reggel. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

    Partnerünk a

    Töltsd ki kvízünket!

    kvíz
    Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
    kvíz
    Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!