Életet menthet az önvizsgálat

Az emlőrák a nők második leggyakoribb daganatos betegsége. Magyarországon nyolc nőből egynek élete során szembe kell néznie a kórral, amely korai stádiumban felismerve azonban jól gyógyítható. Nagyon fontos tehát, hogy megtanuljuk a helyes önvizsgálatot.

Mutatjuk a mellrák kevésbé ismert tüneteit .

20-39 éves kor között nagyon fontos, hogy a rutin része legyen a mell önvizsgálata, amelyet a ciklus ötödik és hetedik napja között célszerű elvégezni - hívta fel a figyelmet dr. Dank Magdolna, a Semmelweis Egyetem Belgyógyászati és Onkológiai Klinika Onkológiai Részlegének igazgatója. Mint azt az intézmény közleménye írja, a szakember egy oktatóvideó keretében lépésről lépésre bemutatja, hogyan kell átvizsgálni a melleket és a hónaljárkot.

Gyanús jelek a melleken

A szakértő arra is kitér az ismertetőben, hogy milyen árulkodó jelekre kell különösen figyelni. Ezek között említi például az emlők kontúrjában bekövetkező változásokat, egyebek mellett a behúzódást, valamint a pirosságot, a gyulladást és az ekcémát is.

A mammográfia szerepe is fontos

A 45 és 65 közötti korosztálynál nagyon fontos továbbá, hogy ha az érintettek meghívót kapnak az emlő röntgenvizsgálatára, vagyis a mammográfiára, akkor mindenképpen éljenek a lehetőséggel. Ezáltal ugyanis olyan változásokat is észrevehetnek, amelyek még nem tapinthatóak ki - hangsúlyozta dr. Dank Magdolna, aki szerint társadalmi érdek, hogy az emlőrákot a lehető legkorábbi stádiumában ismerjék fel.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadás egyre inkább csak északkeleten fordulhat elő. Reggel, délelőtt átmenetileg kevesebb helyen eshet, majd a déli óráktól a keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A keleties irányú szelet helyenként élénk, a hegyekben erős lökések kísérhetik, majd északi, északkeleti irányba fordul az áramlás.A legmagasabb nappali hőmérséklet nagyrészt 6 és 12 fok között alakul, de a keleti naposabb részeken ennél néhány fokkal magasabb értéket is mérhetünk. Késő este 3, 9 fok valószínű. A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra