Egyre több nő hal meg tüdőrákban

A legújabb kutatási eredmények szerint az európai nők körében a közeljövőben a tüdőrák miatti halálozás aránya meghaladja az emlőrák miatti halálozásokat.

A most megjelent kutatás szerzői szerint az Európai Unió országaiban folyamatosan nő majd a daganatos betegségek miatti halálozások száma, többek között a népesség számának növekedése, illetve elöregedése miatt.

A tüdőrák (hörgőrák) a tüdő hámeredetű, rosszindulatú daganatát értjük, szinte mindig a légzőrendszer hámszöveteiből ered. A férfiak rákos halálozásában az első a nőknél a második helyet foglalja el. A legfontosabb tények a tüdőrákról ide kattintva találhatók! A tüdőrákkal összefüggő halálozás a nők körében 2015-re 14,24 lesz 100 000 nőre vetítve, míg a mellrákos esetek száma egy kicsit csökken, 14,22 lesz 100 000 nőre vetítve, szakemberek előrejelzései szerint. Az összes mellrák miatti halálozás azonban még mindig egy kicsit magasabb marad.

A szakemberek azonban figyelmeztetnek, hogy ezek a számok csak becslések, és a valódi adatokra éveket kell majd várni. -A halálozási adatokat csak három, négy év múlva tudjuk majd meg, de ezeket az előrejelzéseket két évvel ezelőtt készítettük, és az adatok minket igazolnak - mondta Carlo La Vecchia, a milánói egyetem professzora.

A legtöbb tüdődaganatos nő Nagy-Britanniában és Lengyelországban hal bele a betegségbe. - A brit nők körében már a második világháború alatt elterjedt a dohányzás , míg a többi európai országban ez a szokás csak az 1970-es években lett elfogadott - mondta La Vecchia professzor.

Az európai nők körében a tüdőrák miatti halálozás aránya meghaladja az emlőrák miattit

A tanulmány becslése alapján az unió 28 országában 2015-ben 766 200 férfi és 592 900 nő veszíti majd el az életét daganatos betegség miatt. A 2009-es számokhoz képest ez 7,5, illetve 6 százalékos csökkenést jelent, míg az 1988-as csúcsponthoz képest 26, illetve 21 százalékos csökkenés.

- Bár a daganatos betegségekkel összefüggő halálozások száma csökkent az elmúlt közel három évtizedben, mégis fontos hangsúlyozni, hogy a dohányzás rengeteg daganatos betegségért, és ennek következtében, halálesetért is felelős - mondta dr. Fabio Levi, a University of Lausanne professzora.

- Komoly aggodalomra ad okot az is, hogy az unión belül igen nagyok a különbségek, és rendkívül sok a rákos beteg az újonnan csatlakozott államokban, illetve a közép-európai országokban.

A tanulmány az Annals of Oncology című szaklapban jelent meg.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -2 °C

Délelőtt javulnak a látási viszonyok, és általában derült vagy gyengén felhős, napos idő várható. Az északkeleti és a nyugati határszélen lehetnek tartósabban felhős körzetek, illetve az ország északkeleti felében lehet átmeneti kisebb felhősödés. Csapadék nem várható. Az északkeleti szelet napközben a Tiszántúlon élénk, a Zemplén térségében olykor erős lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken 7 és 13 fok között valószínű.Késő este -3, +4 fok várható. Anticiklon határozza meg az orvosmeteorológiai helyzetet, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!