Beth története egy furcsa, égető fájdalommal kezdődött, amia lapockái között jelentkezett – írja a webMD. Már körülbelül egy éve kínlódott, de az orvosok csak legyintettek, azt mondták, „mindenkinek fáj a háta”, és különféle gyakorlatokat ajánlottak neki, amiktől esetleg jobban érezheti magát. A fájdalom azonban továbbra sem múlt, sőt, egy idő után Beth már a szegycsontjában és a koponyájában is érezte – ekkor elhatározta, hogy mindenképpen segítséget kér egy szakembertől. Bár a wyomingi Rock Springsben lakott, egészen a Utah államban lévő Salt Lake Cityig utazott, hogy fogadja egy ortopéd sebész, aki MRI-t csinált a gerincéről és a szegycsontjáról - majd azonnal biopsziát rendelt el.
„Úgy éreztem, egy rémálomba csöppentem”
Néhány nap elteltével a sebész telefonált Bethnek, hogy keresni fogja majd egy onkológus. Az onkológus valóban felhívta, és közölte vele, hogy rákos, és hogy be kell feküdnie a kórházba. „Minden, ami miatt aggódtam, és amit elképzeltem, igaznak bizonyult. Próbáltam erős maradni, hogy ne rémisszem meg a gyerekeimet, de nem tudtam megállni, sírva fakadtam. Úgy éreztem, egy rémálomba csöppentem” – mesélte Beth, aki a férjével együtt azonnal elindult Salt Lake Citybe - a gyerekeket barátokra bízták.
Amikor aztán a kórházban találkoztak az orvossal, az hitetlenkedve nézte őket: azt mondta, hogy Bethnek nem kellene tudnia járni, mert a daganat már szinte teljesen összenyomta a gerincvelőjét. Beth és a férje azt sem tudták, mit csináljanak elképedésükben, hiszen Bethnek semmi gondja nem volt a járással. Mivel azonban a gerincvelője bármelyik pillanatban elszakadhatott, rögtön ágyba fektették, és onnantól kezdve nem mozdulhatott meg. Még aznap este elkezdték a 10 napos sugárkezelést, hogy zsugorítsanak a gerincén és a szegycsontján lévő elváltozáson.
Beigazolódott a gyanú: myeloma multiplex
Az onkológus később elmagyarázta Bethnek, hogy myeloma multiplexre gyanakodnak, ami az immunrendszer plazmasejtjeinek rosszindulatú daganatos megbetegedése. „Több okból sem voltak biztosak a diagnózisban – például azért, mert még nagyon fiatal voltam –, ezért folytatni akarták a vizsgálatokat, hogy lássák, tényleg myeloma multiplexem van-e. Két hét múlva kiderült, hogy nem tévedtek. Alig hittük el. Az onkológus azt mondta, hogy 2-3 évig élhetek még. Hogy lehet ez? Nekem gyerekeim vannak, akiket fel kell nevelnem, szükségük van az anyukájukra! Teljesen össze voltunk törve. Mindössze 29 éves voltam.”
Orvosok, család, barátok és hit
Ez több mint 23 évvel ezelőtt történt. Beth, „fittyet hányva” a hároméves prognózisra, csak ment tovább előre, és nem adta fel a harcot. „Azt hiszem, az egyik ok, amiért még mindig élek, az az, hogy mivel fiatal és egészséges voltam, az orvosok nehezen tudták megjósolni, hogyan hat majd rám a betegség. De azt is tudom, hogy nem lennék ma itt az orvosaim nélkül, akik kezeltek, a családom és a barátaim nélkül, akik támogattak, és a hit nélkül, amely átsegített a nehéz időszakokon.”
Beth azt mondja: annak a bizonyos napnak a részletei - az utazás, a gyerekektől való elválás, a barátoktól érkező biztató szavak, az első konzultációk az orvosokkal -, amikor megkapta a szörnyű diagnózist, örökre beleivódtak az emlékezetébe. „A myeloma multiplex egy olyan őrült betegség, amely mindenkire másképp hat, úgyhogy sosem tudhatod igazán, mit tartogat neked a sors. Az egyetlen dolog, amit azonban én irányíthatok, az a szemléletem, a hozzáállásom. Úgy döntöttem, hogy minden napot a lehető legteljesebben élek meg: elolvasom azt a könyvet, amelyiket szeretném, átölelem a gyerekeimet, amikor lehetőségem van rá, elutazok, ha tudok, élem az életemet.”
