Nagyon határozottan emlékszem arra a napra, illetve inkább csak arra, hogy szörnyen csúnya esős, hideg idő volt, pont olyan, amilyenben az ember legszívesebben még a takaró alól se bújna ki. De sajnos túl sok tapasztalatot szereztem a rákkal kapcsolatban, hogy tudjam, ha egy csomó olyan helyen van, ahol nem kellene, akkor nem szabad várni.
A diagnózis néhány vizsgálat után négyes stádiumú mellrák . Voltak áttétek a tüdőmben és egy nagyobb a májamban, ami természetesen rendkívül precízen fészkelte be magát a legrosszabb helyre. Akkor éppen egy hónappal voltam a harminckettedik születésnapom előtt.
Ilyenkor az ember egy teljesen más dimenzióba kerül. Pontosan tudtam, hogy mit jelent ez rám nézve, és pontosan tudtam azt is, hogy mi történhet velem, hiszen négy hónappal azelőtt halt meg egy számomra nagyon fontos személy rákban . Végignéztem, ahogy legyőzi a betegség, szóval tudtam, hogy mit kell tennem, hogy nem hagyhatom, hogy a társadalom és a papírok tegyenek beteggé.
Beteg vagyok, de élek, és mindent megteszek, hogy ez így is maradjon.
Én az orvosaimnak köszönhetek mindent. Bár alá kellett írnom, hogy nem fognak tudni meggyógyítani, mégis a legjobb kezeléseket kaptam, és a legjobb szakemberek küzdöttek értem.
A kemoterápia hatására már a kezelések felénél azt mutatták a vizsgálatok, hogy a bennem lévő ráksejtek szinte mind meghaltak. A mellemben és a májamban a daganat mérete rohamosan csökkent, a tüdőmből pedig nyom nélkül eltűntek.
Őszintén szólva, az egész kemoterápia egyáltalán nem volt olyan szörnyű, mint mondják. Én azt gondolom, hogy nagyon sokat tehetünk annak érdekében, hogy minél jobban viseljük, és én meg is tettem. Végül, hogy még nyoma se maradjon, két műtét várt rám, amiért nagyon hálás vagyok, hogy elvállalták, és nem mondtak le rólam.
A mellműtét nagyon egyszerű volt, viszont a májamban még mindig rossz helyen voltak a daganat maradványai, hagyományos módon lehetetlen lett volna eltávolítani, így egy teljesen más módszerrel, RFA kezeléssel égették ki a daganat helyét.
Furcsa érzés ez, mert nem kellett levenni a mellem , nincsenek rajtam hatalmas vágások, mégis talán jobban örülnék azoknak, ha tudnám, hogy ezekkel meggyógyulhatok, mint, hogy azzal a tudattal fekszem le minden este, hogy csak néhány százalék az esélyem, mert az élet valami nagyon furcsa, rossz viccet játszik velem.
Május 12-én lesz egy éve, hogy eltüntettük a rákot belőlem. Azóta minden vizsgálatom negatív, jelenleg hormongátló kezelést kapok, ami őszintén szólva egyáltalán nem zavar, csak a mindennapi heparin injekciót viselem nehezen, ami mellé jár. De ha ez az ára annak, hogy még sokáig élhessem, akkor ezt is kibírom. Mert még sok dolgom van, és nem hagyhatom magam.
(Beküldő: B. Dóra)
